Cigány-képek a sztereotípiáktól az integrációig

2009. január 7. 11:12 Binder Mátyás

Korábban

Polgárosodás és integráció Szegeden

Abból a szempontból, hogy bizonyos foglalkozásokhoz, megélhetési stratégiákhoz milyen tulajdonságokat kapcsoltak a nem-cigányok, igen tanulságos lehet számunkra Kovács János tanulmánya, amely 1895-ben jelent meg az Ethnographia hasábjain, 'A czigányok Szegeden' címmel. A dolgozat a kor tudományos színvonalán állva mutatja be a szegedi cigányok közel kétszáz éves történetét. A cigány kovácsok az 1700-as évek elején jelentek meg a városban, és hamarosan konfliktusba keveredtek a helyi kovács céhekkel, akik - vevőkörük csökkenésétől tartva - a városból való kitiltásukat kérték a hatóságoktól.

Sztereotípiákat hozott a filmgyártás hajnala is

A céhmesterek tiltakozása ellenére végül a „magistratus (…) a kovácsoló czigányokat tűrni rendelte”, mivel valós piaci igényeket elégítettek ki. Ezzel együtt a felmerülő problémákért szerzőnk is jórészt a „fárao-népének rakonczátlan és gonosz, (…) inmorális, fegyelmet türni nem akaró és nem bíró” természetét teszi felelőssé. (Középkori, egyiptomi eredetről szóló mondák nyomán Magyarországon sokáig a „fáraó népének” is nevezték a cigányokat.)

Miután a cigányok letelepedtek a számukra kijelölt területen, egyre jobban integrálódtak a település gazdasági szerkezetébe. Persze ez sem ment zökkenőmentesen - bármilyen területen jelentek meg az új munkavállalók, ott konkurenciát jelentettek. A kovácsmesterség mellett megjelent a „lócsiszárkodás”, a zenélés („hangászok”), de voltak, akik varrónőként vagy kőművesként dolgoztak az 1838-ik évi kimutatás szerint. Az akkor összeírt 104 családból (264 fő) mindössze a 76 éves Bakró Mátyás neve mellett volt feltüntetve, hogy „koldus”!

Kovács János szavaival: „Nem csodálhatjuk tehát, hogy Szegeden a czigányság hamar polgáriasodott és átvette az itteni lakosok szokását és életmódját, sőt ruházkodását is.” A 19. század második felére kialakult harmonikus együttélés időszakában már nem találkozunk a korábbi (általánosító) negatív jelzőkkel. A cigányokról az általuk űzött foglalkozások mentén rajzol pozitív képeket a szerző: „(…) azt hiszem a sarkantyú se pengett oly élesen, ha nem a fecskeszájú Gondi verte fel a kordováncsizmára” vagy „Nem tudott a mi népünk czigánymuzsika nélkül mulatni.”

A „másikról” alkotott kép mindig valamilyen interakciók mentén alakul ki, formálódik. A fenti néhány példából talán kiderül, hogy az „úgynevezett” cigányok kimondottan sokféle „alakban” (megbecsült kovács, gyanús jósnő, kiváló zenész, aranymosó, derék rézműves, elnyomott rabszolga stb.) jelentek meg a 19. században a „nem-cigányok” számára. A homogén, egyszerűsítő és sztereotip kategóriák használata tehát semmiképp sem lehet célravezető - napjainkban sem.

Az idézetek forrásai:

Achim, Viorel: Cigányok a román történelemben. Budapest, Osiris, 2001.
Bindorffer Györgyi: Sztereotipizáció az interetnikus kapcsolatokban. In: Bakó Boglárka - Papp Richárd - Szarka László (szerk.): Mindennapi előítéleteink. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest, Balassi, 2006. 9-35.
Erdős Zoltán: Értelmezés és megértés. A magyarországi cigányság korai történetének historiográfiája. In: Iskolakultúra 2007. 11-12. sz. 129-144.
Ficowski, Jerzy: The Gypsies in Poland. History and customs. Varsó, Interpress Publishers, 1989.
Fraser, Angus: A cigányok. Budapest, Osiris, 2002.
Fritschius, Ahasverus: Történeti-politikai diatribé a cigányok eredetéről és szokásairól. (1660) In: Magyar László András (szerk.): A cigányok. Három korai tanulmány a cigányokról. Budapest, Orpheusz, 1998.
Kogălniceanu, Mihail: A cigányok felszabadítása. In: uő: A parasztság sorsának könnyítése. Bukarest, Kriterion, 1975. 153-218.
Kovács János: A czigányok Szegeden. In: Ethnographia 1895. 3. sz.
Marushiakova, Elena - Popov, Vesselin: Gypsies in the Ottoman Empire. Bristol, University of Hertfordshire Press, 2001.

előző oldal 3 / 3