Sikeres volt a kolozsvári zsidó kórház
2008. december 10. 11:37 MTI
Nyolcvan éve kezdte meg működését Kolozsvár zsidó kórháza, amely fennállásának húsz éve alatt a térség egyik legelismertebb gyógyító intézményévé vált - olvasható a kolozsvári Krónika című újság internetes oldalán.
Korábban
Mivel a két világháború közötti időszakban a Szamos-parti város lakosságának tizede (mintegy 16 ezer fő) zsidó volt, szükség volt egy zsidó kórház megalapítására. Az első lépések már 1921-ben megtörténtek: a kolozsvári hitközségek ekkor alakították meg az Országos Zsidó Kórházegyesületet, amelynek feladata a kórház felépítéséhez és működtetéséhez szükséges pénz előteremtése lett volna, ez azonban az akkori gazdasági helyzetben nem volt lehetséges. 1927-ben Glasner Akiba kolozsvári ortodox főrabbi tanácsára Sebestyén Dávid építési vállalkozó egy hold nagyságú területet adományozott az építendő kórház javára.
További adományok segítségével 1928-ban sikerült megnyitni a kórház sürgősségi osztályát, a következő évben pedig a szülészetnek és a nőgyógyászatnak otthont adó, Devecseri Emil építész által tervezett épületet adták át. 1931-ben új épülettel és osztályokkal bővült a kórház. 1936-ban már 2200 fekvőbeteget láttak el. A zsidó kórház Románia legjobban felszerelt egészségügyi intézményévé nőtte ki magát; orvosgárdáját elismert szakemberek alkották. Itt dolgozott többek között Goldberger Ede európai hírű bőrgyógyász, Fenichel Mór belgyógyász, Haas Marcell sebész, a breslaui egyetem tanársegédje és Roth Marcell, a román sebészeti klinika docense.
Az intézményben a zsidó betegeken kívül keresztényeket is kezeltek, és igen magas volt azoknak a száma is, akiket díjmentesen láttak el. A kórház mellett fejtette ki tevékenységét az 1930-ban alakult Paul Erlich orvosegyesület, amely a két világháború között Kolozsvár egyik legtekintélyesebb szakmai testülete volt. Tevékenységi körébe tartozott tudományos előadások szervezése és az orvosi kar érdekeinek a védelme.
Húszéves sikeres működés után a román kommunista vezetés 1948-ban államosította a kórházat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap