Ókori szekeret ástak ki Bulgáriában
2008. november 24. 12:46 Discovery News
A régészek egy különleges, bronzzal ékesített 1800 éves trák szekeret ástak ki Bulgária délkeleti részén.
Az ásatást vezető Veszelin Ignatov régész szerint a Karanovo mellett feltárt leletek az i.sz. 2. század második feléből származik. Elmondása szerint a régészeknek nagyon komoly küzdelmet jelenet a fosztogatók elleni felkészülés is, akik már jóval a szakértők megjelenése előtt ki szokták fosztani a sírokat.
A bronzlapokkal borított, fából készített szekeret a trák mitológia elemei díszítik, így egy ugró párducot, és egy párductestű, és delfinfarkú lényt is láthatunk rajta. Az 1,2 méter széles járművet egy temetődomb feltárása során lelték meg, amelybe a kutatók szerint egy tehetős trák arisztokratát helyezhettek végső nyugalomra, értéktárgyaival együtt.
A csoport emellett több más értékes fából és bőrből készített tárgyat megtalált, amelyek egy része talán lószerszám lehetett. Ezt támasztja alá, hogy a közelben megtalálták a lovak maradványait is. Érdekesség, hogy augusztusban egy közelben folytatott ásatáson egy négykerekű szekeret találtak.
Az országban egyébként nagyjából 10 ezer hasonló sírdomb található, amelyek 90 százalékát Ignatov szerint már részlegesen vagy teljesen kifosztották vagy elpusztították a kincsvadászok. Őket megelőzni pedig nem könnyű, hiszen az esetek többségében jobban felszereltek, és több pénzük van, mint az állami fizetésből élő régészeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.