Mentsük meg Kőrösi Csoma kolostorát!
2008. július 11. 13:04
Végre megkezdik Kőrösi Csoma Sándor keletkutató egykori kolostori szobájának felújítását Indiában, a zanglai palotában.
Korábban
Kőrösi Csoma Sándor 1819-ben gyalogosan, kevés pénzzel indult útnak, hogy a Himalája vonulatai mögött rejtőzködő feltételezett magyar őshazát felkutassa. Gigászi küzdelmei ellenére sem jutott el az őshazába, de az útközben az angolok kérésére vállalt tibeti nyelv és kultúra kutatásával, az első tudományos igényű tibeti-angol szótár összeállításával beírta a nevét a világ legnagyobb kutatóinak a sorába. A kolostor, ahol elkezdte a munkát és 16 hónapig küzdött a hideggel, az éhséggel, most magányosan áll a messzi Zanglában, lakatlanul, elhagyottan. Az épületből évente kidől egy-egy fal, beszakad egy-egy födém, eltűnik egy-egy szoba.
Az épület felújítása több éves munka lesz, idén nyáron a leomlást megakadályozó legsürgősebb teendőket látják el, kijavítják a falak repedéseit, a beszakadt födémeket és a törött gerendákat. A zord magashegyi körülmények között évente csak 2-3 hónapot lehet dolgozni, az év többi időszakában a hó eltorlaszolja az utakat.
A Kitchen Budapest kreatív alkotói az alapítvánnyal együttműködve egy kortárs műalkotást helyeznek el a felújított épületben, ami sokáig jelezni fogja az idei összefogás eredményét az arra utazóknak. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) és a Tan Kapuja Buddhista Egyház sokoldalú szakmai konzultációval segíti a munkát. A felújítás mellett nagy hangsúlyt fektetnek Csoma szellemi örökségének ápolására, ami a jövőben mozgatórugója lehet egy új, a magyar és tibeti kulturák közötti civil párbeszédnek.
Részletek:
- 10 ezer forintért vehet egy vályogtéglát, aminek készítésekor a támogató nevét a vályogtéglára írják.
- 25 ezer forintért vehet egy gerendát, amibe belefaragják a támogató nevét.
- 50 ezer forintért támogathatja egy zanglai diák tanulását egy éven át, tankönyvekkel, füzetekkel, írószerrel, havi ösztöndíjjal!
A vályogtégláról, a faragott gerendáról, illetve a támogatott diákról elektronikus úton egy fotót is küldenek, és az elkészült építőanyagot beépítik a kolostor épületébe! Támogatás banki átutalással az Angkor Alapítvány számlájára: MKB 10300002-20379304-00003285, a megjegyzés rovatba írja: Csoma tégla, és a név, amit fel szeretne tüntetni a vályogtéglán, vagy Csoma gerenda, és a név, amit bele szeretne faragtatni, illetve Csoma diák. Az adományról visszaigazolást kap, ezért kérik, hogy az átutalás után adatait (Név, email-cím, lakcím, telefonszám, felajánlott összeg) juttassa el a csomasroom[kukac]gmail.com címre.
Lehetőség van elektronikus támogatási lehetőségre is, a részletekért keresse fel a projekt honlapját: www.csomasroom.org. Az egyedi támogatási felajánlásokat szintén a csomasroom[kukac]gmail.com címen várják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20