Szövetségesein tesztelte volna vegyifegyvereit az USA
2008. július 10. 09:06
Az 1960-as években az Egyesült Államok hadserege halálos ideggázokkal kísérletezett volna ausztrál csapatokon Queenslandtől északra, egy elhagyatott területen.
Korábban
Washington egy erdős területen, Cairnstől 600 kilométerre északra folytatott volna teszteket - derült ki a múlt hétvégén a Channel 9 magazinműsorából, ahol az Ausztrál Védelmi Minisztérium titkosítás alól frissen feloldott dokumentumait is bemutatták.
A tesztekben 200 ausztrál katona vett volna részt, akiket egy szimulált katonai hadműveletben tettek volna ki a gázok hatásának, és ezután az ekkor elszenvedett sérüléseiket és a vegyianyagok hatásait vizsgálták volna. Harold Holt miniszterelnök azonban 1966-ban határozottan nemet mondott az akkor már előrehaladott szakaszban lévő tesztekre.
Egykori stábfőnöke, Peter Ailey a műsorban elmondta, hogy a tervet a kormányzat is megvitatta, és nagyon féltek annak lemondásától, mert attól tartottak, hogy az törést okozhat Canberra és Washington kapcsolatában. Negyven évvel később azonban már ő is meglepőnek tartja, hogy akkor ezért akár a kísérletek lefolytatásába, és 200 ausztrál halálába is könnyen beleegyeztek volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap