2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fekete házban jósoltak az utolsó azték uralkodónak

2008. június 11. 11:06

Mexikóváros központjában azték palotát tártak fel, amelyet a feltételezések szerint Moctezuma (1466-1520), az azték birodalom kilencedik, s egyben utolsó uralkodója építtetett.

A férfi spanyol fogságban 1520-ban hunyt el, birodalma pedig 1521-ben esett el. Az uralkodói palota maradványait a Kulturális Múzeum épületének felújítása közben véletlenül fedezték fel. A szakértők falmaradványokra, valamint bazaltpadlózatra bukkantak, utóbbi a feltételezések szerint Montezuma meditációs `sötétszobájához` tartozott - jelentette be Elsa Hernandez, a régészcsoport vezetője.

Montezuma palotaegyüttese, a Casas Nuevas, azaz az Új Házak, megkülönböztetve az előző azték uralkodók lakhelyétől, a feltételezések szerint három összekapcsolt épületből állt. Itt kapott egyebek közt helyet az uralkodó irodája, a gyermekek és a feleségek lakrésze, valamint egy állatkert. Az azték palotát valószínűleg a spanyol hódítók rombolták le, felépítve a romokon Mexikóvárost.

"A mostani lelet a kirakós játéknak csupán az egyik darabkája" - mondta Elsa Hernandez, kifejezve reményét, hogy a puzzle további részei is előkerülnek. A további kutatásokat a gyarmati stílusú épület különböző részei alatt végzik majd.

Elsa Hernandez ismertetése szerint a bazaltpadló feltehetően a Casa Denegrida, azaz a Fekete Ház tartozéka volt. A spanyolok leírása szerint ez egy feketére festett falú, ablaktalan helyiség volt, ahol Montezuma a "professzionális" jósok és sámánok látomásaira reflektált. Az uralkodó bukásához egyébként hozzájárulhatott Moctezumának a látnokok iránti feltétlen bizalma: jóslataik ugyanis azt sugallták, hogy a spanyol hódítók az istenek megtestesítői.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár