A muszlimák születése
2007. december 2. 13:26
A gyermek világra jövetele nagy örömet jelentett a muszlim család számára.
Szomorúságot okoztak a leánygyermekek
Az eljövendő eseményre való várakozás boldog időszakában a férj és a feleség egész sor kötelezettségnek kellett eleget tegyen a születendő gyermek érdekében. Amikor elérkezett a szülés ideje, a fiatalasszony visszavonult erre a célra berendezett szobába a család nőtagjainak társaságában.
A szülés folyamán a bábaasszony segítette a jövendő anyát. A nagyanya a gonosz szellemek elűzése, s távol tartása érdekében fel-alá sétálgatott a szobában miközben kezében egy marék sót szorongatott. A muszlim családokban a feleség és a férj boldogságát nagyban befolyásolta az újszülött neme. A muszlim feleség akkor nyerte el a legkedvezőbb helyet a családban, ha fiúgyermeket szült. A fiúk születését ugyanis mindig sokkal nagyobb örvendezéssel fogadták, mint a lányokét. Ha a szülés körül segédkező asszonyok nem törtek ki hangos üdvrivalgásokban Allahot dicsőítve, az anya azonnal tudta, hogy a kis jövevény leány.
A fiúgyerek érkezése az egész közösség számára igazi örömünnepnek minősült, sőt az előkelőbb családokban gyakorta fényűző lakomát rendeztek, majd a `nagy nap` utáni 7. napon két tevét is áldoztak a kisfiú tiszteletére. Leányok esetében egyet áldoztak vagy előfordult, hogy ez az egyetlen is elmaradt. A fentebb említettek alapján leszögezhető, hogy az arablakta területeken a nők és a férfiak megkülönböztetése, az utóbbiak előnyösebb helyzetben részesítése, és nagyobb becsben tartása már a megszületés pillanatában számottevő volt.
Az arab államokban még a mai napig jellemző a leánygyermekek meggyilkolása, annak ellenére, hogy a Korán és a híres vallásalapító próféta is határozottan elítéli, sőt megveti ezen szégyenletes cselekedetet. Ezt tanúsítja többek között az alábbi Koránból vett rövid részlet: `... és amikor az élve eltemetett kislányt megkérdezik miféle bűnért öletett meg? (...) s a Pokol tüze föllángol, s a Paradicsom pedig közel kerül - megtudja (minden) lélek, hogy mit hozott magával.` (81:8-9, 12-14)
Egy másik szúra szerint: `És ha valamelyiküknek leánygyermek születését hozzák hírül, orcája elsötétedik és haragvás tölti el, elrejtekezik az emberek elől a rossz miatt, amit hírül hoztak néki: `Vajon megtartsa e őt szégyenre, vagy rejtse el őt a homokba? Bizony rosszul ítélkezik!` (16:58-59) Mohamed próféta túlvilági boldogságot ígér annak, ki megtartja, tiszteli és kedvességgel neveli fel leányát. Erre jó példa az 1957. hadísz, melyben Mohamed ezen szavakat hangoztatta: `Bárkit akinek lánya van, és nem öli azt meg, nem is bántalmazza és nem részesíti előnyben a fiút, Allah beereszti a Paradicsomba.`
Az előbb leírtakkal ellentétben persze találkozhatunk olyan esettel is, hogy egyes szülők jobban szerették kislányaikat, mint fiaikat. Ám ez a fajta túlzott ragaszkodás nem tekinthető általánosnak a muszlim társadalomban. Inkább a fentiek jellemzőbbek. S ha ezeket vesszük figyelembe a leánygyermek napvilágra jövetele után a szomorúság, fiú esetében a teljes vidámság költözött a házba.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nácik
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Múltbeli szerepének jelképes súlya miatt rendezték Nürnbergben a háborús bűnösök perét
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Becsülete árán futott be óriási karriert a hitleri Németországban az „igazi” Mephisto
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap
- Vasúton érkezett az első automobil Budapestre tegnap