Tények és/vagy konstrukciók?

2007. augusztus 16. 13:24 Bögre Zsuzsanna

Az egyoldalú identitás rejtélyei

Áttérve egy másik példára, a kihallgatási jegyzőkönyvekben ténynek tekinthettem az egy perben szereplők adatait, azt, hogy kik álltak a vádlottak illetve a tanúk padján, stb. Ezek az adatok is minden kihallgatási jegyzőkönyvben szerepelnek.
A `Vallásosság és identitás` címet viselő kutatásom során körülbelül húsz órás élettörténeti interjút készítettem egy 1953-ban letartóztatott és hét évre bebörtönzött, volt katolikus tanítónővel. Az interjúban kellő részletességgel számolt be életéről. Élettörténeti konstrukciója olyan kerek volt, olyan egyértelmű, hogy első ránézésre úgy látszott, nem érdemes egyéb források keresésével foglalkozni.

Az élettörténet elemzése során azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy interjúalanyom identitása nagyon egyoldalú lett, kizárólag a vallásos értékek megvallásáról szólt. El is fogadtam volna ezt az identitás képet, amely azt üzente, hogy aki hét évet ült börtönben, mert tanítónőként napi áldozó volt, annak a továbbiakban is a legfontosabb értéke a vallás maradt. Interjúalanyom lépésről lépésre elmesélte a letartóztatásához vezető utat, a börtön szenvedéseinek `embert` formáló történeteit. Minden nagyon érthető volt, kerek, sehol egy kérdőjel, egy ellentmondás az önértelmezésben. Talán túlzottan is az.

A kihallgatási jegyzőkönyv áttekintése után derült ki számomra az egyoldalúság oka. Ekkor tudtam meg, hogy interjúalanyom `csak mellékszereplője volt perének`, a főszerepet egyik volt falubelije, templomuk kántora kapta. Őt is elítélték, tíz évet kapott, amit le is töltött. Az is kiderült, hogy a kántor és interjúalanyom jegyespárok voltak a letartóztatás időpontjában. A házasság azonban nem jött létre kiszabadulásuk után. Interjúalanyom család nélkül élte le életét, (ma már kilencven éves) a volt vőlegénynek viszont felesége, gyermekei és unokái vannak.
Kutatóként azt állítom, hogy interjúalanyom élettörténetében -annak egyetlen mondatában sem!-, önvédelemből nem szerepelt a kántor. A szeretett férfi miatt bátran elviselt börtönélet s a kiszabadulás utáni csalódás között oly nagy volt a szakadék, amit csak úgy tudott elviselhetővé tenni önmaga számára, ha megpróbálta teljesen kiiktatni az életéből.

A közelmúlt egyháztörténetével kapcsolatban számomra ez az eset egy új felismerés adott. Azt korábban is lehetett tudni, hogy az ellenállás egy formája volt 1948 után a napi templomba járás, vagy, hogy létezett némi ellenállás a falvakban a vallásos emberek körében a Mindszenti per, s a Grősz per után is. Az azonban ebből a történetből derült ki, hogy a vallásos ember, ha vallásos identitása megőrzése miatt vállalta is a börtönt, az még nem jelentette azt, hogy életének minden területén sikerült megőriznie önazonosságát. Interjúalanyom egyszerre lett hős is és áldozat is. A kor áldozatává vált nemcsak vallásos emberként, hanem nőként is.

Úgy vélem, hogy közelmúltunk tele van ilyen és ehhez hasonló összetett történetekkel, amelyek többsége kideríthetetlen ma már. Némi esélyt kapunk, ha a látszólag egymásnak ellentmondó forrásokat együttesen használjuk.