Történészek vizsgálják az Isztriai-félsziget népirtásait
2007. február 27. 11:00
Korábban
Közösen emlékeznének
A tömeggyilkosságokkal kapcsolatban az olasz közvélemény azonba még ma is megosztott. A szélsőjobboldal rögtön egész Dalmáciát és Isztriát visszaperelné, a baloldal, illetve mértéktartó történészek, írók, publicisták viszont történelemhamisításról, politikai provokációról, manipulációról, expanziós célokról beszélnek. A történelmi igazságtalanság tényét mára horvát és szlovén történészek, politikusok is igazolják, igaz, ezzel csak csökkenteni igyekeznek saját felelősségüket.
Ivan Jakovcic |
Az elmérgesedett horvát-olasz diplomáciai kapcsolat helyreállítása végett Isztria megye vezetője, Ivan Jakovcic nyílt levéllel fordult a horvát, olasz és szlovén nyilvánossághoz, melyben javasolta egy európai történelmi központ alapítását, Pula székhellyel, az igazság kiderítése érdekében. A központ együttműködne az Olasz Unióval (a horvátországi és szlovéniai olaszok demokratikusan megválasztott és az olasz állam által egyedüli képviseleti joggal elismert ernyőszervezete) és a Pulai Egyetemmel, sőt a vezetés állami és regionális képviselőivel is Olaszországból, Szlovéniából és Horvátországból.
A tudományos közösségnek legalább 3-5 évig kellene működnie a három ország - anyagi - támogatásával, és minél több fiatal isztriai történész részvételével, hiszen csak ekképp lehetne objektívan feltárni a múltat. Jakovcic ígéretet tett, hogy minden bűnt és gaztettet kivizsgálnak, melyek az elmúlt évszázadban az Isztriai-félszigeten történtek. Ezen kívül javaslatot tett egy műemlék felállítására Pazinban, hogy azzal a múlt századi háborús áldozatok előtt tisztelegjenek, majd indítványozta a horvát-olasz (adriai) barátság házának megépítését is Pulában, melyek a két ország békés viszonyának kézzelfogható jelei lennének.
Mihálffy Balázs - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.