A parasztlányoktól a grófnéig: Wesselényi Miklós pajzán kalandjai

2006. december 6. 18:10

A reformkor egyik férfiideálját, ifj. Wesselényi Miklóst főként politikusi tevékenységéről ismerjük. Azt azonban kevesen tudják, hogy a zsibói úr korának egyik legnagyobb nőfalója volt.

Korábban

Veszedelmes viszonyok, avagy egy erdélyi főúr szerelmi élete

A magyar Mata Harit üldözte az angol titkosszolgálat

Feleségeinek írt szeretőiről Einstein

Mussolini sietős gáláns kalandjai

Parázna Katalin: egy orosz cárnő levelei kedveséhez

Az önkielégítés polgári divatja: falloszkultusz Skóciában

A zsibói klíma hatása

Wesselényi fiatalon kezdett politizálásba. Széchenyivel beutazta Európát, majd az újonnan összeülő országgyűlés főrendű ellenzékének egyik vezéralakja lett. Élen járt jobbágyai felszabadításában, terheik elengedésében, ám az 1832-36-os országgyűlésen játszott szerepe miatt perbe fogták. Az 1838-as pesti árvíz során hajójával a jeges árral dacolva segítette a bajba kerülteket, hőstettét ma emléktábla örökíti meg a Ferenciek terén.

Az unalomig ismert adatokon túl azonban Wesselényi életének volt egy ritkán tárgyalt fejezete is. Ő ugyanis mind partiumi otthonában, a zsibói uradalomban, mind Pesten és Pozsonyban (ahol az országgyűlések idején, illetve 1835 és 1839 között, erdélyi pere miatti önkéntes száműzetése alatt élt), kiterjedt szeretői kört tartott fent - derül ki a nemesúr naplójából, amely csak részletekben jelent meg, de egészében a Magyar Országos Levéltár Mikrofilmtárában olvasható.

Reszkessen a női nem!

Zsibón az uradalomhoz tartozó jobbágylányokkal, asszonyokkal folytatott viszonyt. Wesselényi és a jobbágyai között sajátságos patriarchális kapcsolat állt fenn: a báró rendszeresen felügyelte a mezőgazdasági munkákat, volt, hogy maga is beállt kaszálni jobbágyai közé, gyakran adott pénzt, ajándékot embereinek, de iskolák létesítésével, orvosi vizsgálatok tartásával is segítette őket, ugyanakkor durvaságára is panaszkodtak. Jobbágylányokkal való kapcsolata azonban általánosnak mondható a kor patriarchális világában.

Szeretőivel való viszonyáról elsősorban Wesselényi saját naplójából tudunk, amit több, mint 20 éven át napi gyakorisággal vezetett. Ebben rendszeresen feljegyezte szeretőivel való találkozásait, méghozzá olyan formában, hogy a lány nevét egy-két betűs rövidítéssel írta fel, s utána az aktusok számának megfelelő strigulát húzott. A naplóban megjelenő forma alapján érzelemmentes, személytelen kapcsolatok képe bontakozik ki, ahol a báró a mindennapi rutin részeként kezelte ezeket a pásztorórákat. Volt, hogy egyszerre több, mint 10 lánnyal is kapcsolatban volt, és gyakran egy nap többel is találkozott.

A lányok készek voltak rá, sőt természetesnek vették, hogy testüket adják a földesúrnak, aki pénzzel, ajándékokkal viszonozta "szívességüket". Szeretőinek férjei tudhattak a viszonyról, hiszen egy viszonylag zárt közösségben ez nem maradhatott titokban, de valószínűleg nem változtathatták meg a rendszert, illetve nem szólhattak bele működésébe.

A zsibó asszonyok vérmérsékletének vagy a zsibói "klímának" érzékeltetésére Kemény Zsigmond naplója nyújt segítséget. Kemény 1846 júliusában járt Zsibón, s egyik első éjszakáján már hívatlan vendége volt: "Tizenegy órakor meglátogatott Róza, a szép kovácsné. Ő azt hiszi, hogy férje főbe lőné, ha megtudná e kalandját. Mondják, miként bősz féltékeny. Nem munkás embernek, ki aztán mélyen alszik, való e szenvedély." S Róza másnap hajnalban távozott a zsibói vendég szobájából.