Ötszázötven éve volt a nándorfehérvári diadal
2006. július 21. 13:15
Korábban
Emlékérem és emléktúra
Az 550. éve történt dicsőséges nándorfehérvári diadal előtt tisztelegve, 5000 forintos ezüst emlékérmet jelentetett meg a Magyar Nemzeti Bank, amelynek témája miatt ezúttal a HM Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban mutattak be, az alkotó részvételével. A nándorfehérvári diadal (1456. július 21-22.) nemcsak a magyar történelem ragyogó eseménye, hanem az európai kereszténység győzelmét is jelentette a pogány hódítókkal szemben - hangzott el a tájékoztatón, amelyen a házigazdák nevében részt vett dr. Holló József altábornagy, a múzeum főigazgatója, dr. Feld István történész, valamint Missura Gábor, az MNB szóvivője is.
Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket. A diákok korábban Voronyezsbe, Auschwitzba és Birkenauba utazhattak el, valamint a II. Rákóczi Ferenc illetve a Bocskai István emlékére szervezett túrákon vehettek részt a tárca támogatásával.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Bruegel, de vajon melyik? 18:05
- A tőkétől a hordóig: szüretek a Fortepan képein 15:05
- Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza 14:20
- Reigl Judit művészetét csodálhatjuk meg szerdától a Műcsarnokban 13:23
- A hidegháborúval együtt az NDK történelme is véget ért 09:50
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának 08:20
- Utolsónak maradt Rákóczi rodostói társai közül a hűséges Mikes Kelemen tegnap
- Esélytelenül is megpróbálták feltartóztatni a japán inváziót Hongkong védői tegnap