A német atombomba titkai
2005. augusztus 8. 12:00
Korábban
Hihetetlen élménybeszámolók
Az amerikaiak első tesztrobbantása |
A müncheni kiadó "a legújabbkori történelmi kutatások szenzációs eredményének" minősítette a kötetet, hozzátéve, hogy "a Harmadik Birodalom igen közel állt az első bevethető atomfegyverért folytatott verseny megnyeréséhez". Nyomban megjegyezte azonban: "Az egész feldobottságnak egyetlen problémája van, nevezetesen, hogy a történész nem tudja bizonyítani látványos tételeit." Ezt egyébként a közelmúltban megerősítette Gerald Kirchner, a német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal szakértője is. Karlsch hivatkozhatott Heisenberg egyik elveszettnek hitt kézírásos beszédszövegére, Erich Schumannak, a német hadsereg 1944-ig fegyverzettechnikai kutatóintézeti vezetőjére,aki megírta, hogy a magfúzió elindításához több millió Celsius-fokot hagyományos tüzelőanyaggal biztosító és igen magas nyomásokat teremtő eljárásokat talált. Ezeken az elveken "nyugszik" hidrogénbomba.
A 87 éves Luigi Romersa-tól, az olasz Corriere della Sera egykori haditudósítójától azt tudta meg a berlini történész, hogy az Hitlernél tett 1944. októberi látogatása után egy keleti-tengeri szigetre repülhetett, ott szemtanúja volt egy különleges erejű robbantásnak, villámfényt látott, különleges védőöltözékben tevékenykedő embereket, akik "hasadóbombáról" beszéltek.
"Élménybeszámolóval" szerepel a könyvben a nemrég elhunyt Clare Werner, aki 1945. március 4-én a türingiai Wachsenburg tüzérségi megfigyelőerődjéből látott egy különleges robbantást, és elmondta Karlschnak, hogy másnap a helyszínen elégették a súlyos égési sebektől eltorzult holttesteket. Egy magas rangú SS-tiszt azt mondta, hogy olyasmi történt, olyan újdonságot próbáltak ki, amelyről az egész világ beszélni fog.
Szovjet forrásból idéz a könyv egy hírszerzői jelentést, 1945 márciusából, "megbízható forrásra" hivatkozva, miszerint Türingiában két nagyerejű robbantást hajtottak végre, és "a magasba emelkedő bombák feltehetően 235-ös uránnal voltak töltve, erős radioaktív hatás volt. A robbanás központjában lévő hadifoglyok elpusztultak, nyom nem maradt". A Vörös Hadsereg informátorai a Der Spiegel szerint aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Wehrmacht az új fegyverrel "lelassíthatja támadásunkat". "Az, hogy a Kreml milyen komolyan vette a hírt, kitűnik abból, hogy a négy példányban készült jelentésből egyet Sztálin kapott" - jegyezte meg a német folyóirat, amely beszámolt egy német atomfizikus, Uwe Keyser 2005-ös helyszíni talajminta-vizsgálatairól is. A braunschweigi Fizikai-Technikai Intézet szakértője olyan radioaktivitási szintet észlelt, amelynek alapján nem zárta ki valamilyen egyszerű nukleáris töltet egykori felrobbantásának lehetőségét. Mindazonáltal a végleges következtetések levonásához még egy évet kért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap