7 végzetes pillanat

Kutatási módszerek és eredmények a bányászati technikatörténetben

2002. november 11. 14:42 Benke István

A Kárpát-medence bányászatának története a technikatörténet nézőpontjából

Az utóbbi évtizedekben a magyar szénmedencék és az érc- és ásványbányászat a termelés megkezdésének 25-200 éves évfordulója alkalmából megírták a történetüket és ezt különböző formában kiadták. Szükséges azonban ezeknek a kiegészítése és lezárása a bányászati tevékenységük megszűnésével. Ez az alkalom igen jó időszak arra, hogy felhasználva e munkákat, elkészüljön egy egységes magyar bányászattörténet, amely nemcsak az egyes vállalatok termelési és műszaki történetét tartalmazza, hanem egy olyan országos technikai és bányagazdasági statisztikát adjon közre, amely hitelesen reprezentálja a magyar bányászat változatos történetét. Ez annál is inkább indokolt, hiszen Wenzel Gusztáv 1880-ban kiadott Magyarország bányászatának kritikai története című munkája óta nem készült átfogó, önálló magyar bányászattörténet. Az új ipartörténeti munkáknak a korábbi, un. leíró történettel szemben a technikatörténetet is fel kell dolgozni. Ez a bányászattörténetnek szerves része, márcsak azért is, mert azokban az időkben amikor bizonyos adatok nem állnak rendelkezésre, a technikatörténet támpontot ad és kormeghatározó lehet. Számos külföldi kiadvány foglalkozik az ókor bányászati technikájával. Más iparágak, a gépészet, vegyészet, textilipar stb. is feldolgozta hazai technikatörténetét, de sem hazánkban, sem a Kárpát-medencében átfogó bányászati technikatörténet nem készült. Ennek elmaradása talán annak tulajdonítható, hogy a geológiai körülmények és az ehhez tartozó technológiák nemcsak koronként, hanem helyenként is igen változatosak. A szlovák technikatörténészek néhány kitűnő tanulmányban foglalkoztak a bányászaton belül egy-egy középkori vagy múlt századi technológia leírásával, de ezek csak mozaikjai a technikatörténetnek.

Hazánkban még napjainkban is találkozunk egy-egy olyan bányászati eszközzel, ipari rommal vagy bányászati létesítménnyel, amelyeknek rendeltetése vagy kora tisztázatlan. A nemesérc bányáink meddőhányóinak a feldolgozásánál a legfontosabb szempont, hogy megismerjük azok korát, keletkezésük sorrendjét, hiszen volt idő, amikor a nemesfémkihozatal csak 30-40 %-os volt. A technikatörténet tehát nagy segítséget nyújthat a gazdaságossággal kapcsolatos döntésekben is.

A bányászati technika kifejlődésének a bölcsője az ókori Közel-Kelet és Ázsia volt. Bányászati kultúrája több mint ezer évvel előzte meg a Kárpát-medencéjét. Természetesen itt a bányászat mai megfogalmazását kell figyelembe vennünk. Bármennyire is primitívnek mondható az ásványi anyagok kitermelésének és előkészítésének ez a formája, de térségünk már egy kifejlett technológiát kapott. Ennek is köszönhető, hogy bányászati technikánk igen gyorsan fejlődött és rövid idő alatt világhírnévre tett szert. Ha a nemesércbányászatban megfigyelhető periódusokat, termelés ingadozásokat, szünetelésüket vagy újraindításukat egybevetjük a technikatörténet egy-egy korszakával, azt látjuk, hogy elsősorban a technika színvonala volt a meghatározó, mint a korábban feltételezett gazdaságpolitikai háttér.

A kézimalmok, mozsarak, primitív vitlák és az állatbőrből készült tömlős vízemelés hosszú korszaka után az első nagy fellendülést a vízierő használata, a vízikerekek jelentették. Alkalmazásukkal kapcsolatban az első hazai adat 1369-ből származik. Ez az idő jelenti a nemesércbányászat első virágkorát, amely egészen Zsigmond haláláig tartott. Mivel az ilyen technológia alkalmazásának is határai voltak, a bányák mélyebb szintre tolódása és elvizesedése visszaeséshez vezetett mindaddig amíg a 15. sz. második felében a bányászat három legnagyobb találmánya, az aknaszállítógép, a nedves zúzás és a mechanikus rudazatú vízemelés bevezetésre nem került. [1] Ezek közel 100 évig tartó fellendülést jelentettek a bányászatban.

A 16. század közepétől a 18. század elejéig tartó korszak volt a magyar ércbányászat mélypontja. Csak azok az ércbányák tudtak gazdaságosan működni, amelyek a nemesérc mellett réz, vagy más színesérc bányászatával is foglalkoztak. Számos nemesérc-bányában ez a korszak 150 éves szünetet jelentett. Újabb fellendülést csak a 18. század kezdete hozott a gőzgépek elterjedésével, a szénbányászat megindulásával, az érc dúsításánál a kémiai eljárások bevezetésével. A további években is megfigyelhetők bizonyos periódusok, amelyek egy-egy technológiai korszakkal összefüggnek. E tanulmány során csupán mozaikszerűen, elsősorban néhány hazai példán keresztül szeretném bemutatni, hogyan egészíti ki a technikatörténet a bányászattörténetet, milyen kutatási módszerek alkalmazhatók és melyek az eddigi eredmények.

Technikatörténeti kutatások a hazai ércbányászatban
Péch Antal szerint a bányászat mint iparág csak attól az időtől vehető figyelembe, amikor a hasznosítható ásványi anyagok (termésfémek, kovakő, festékanyagok) felszíni összegyűjtésével szemben már föld alatt kell műveleteket végezni. [2] A bányászati technika története is csak innen számítható, bármennyire is ez az ásványi anyagok megszerzésének utolsó szakasza. Hazánk jelenlegi területének ősi bányászatával kapcsolatban csupán közvetett utalásokat nyerhetünk a különböző vidékeken megtalált bronzkori leletekből [3] Ezek alapanyagaik származási helye még sok vitára ad alkalmat. A kovakő és festék kiásása sem sorolható a klasszikus bányászat körében. A vas használata hazánkban csak később terjed el, a vaskor második szakaszában, sokáig a bronz eszközök játszottak nagyobb szerepet. Rudabánya környékén talált salak maradványok utalnak az őskori bányászatra, de az újabb kutatások ezek eredetét is fiatalabbnak ítélik. Hazánk jelenlegi területének bányászatáról az első írásos emlék - egyes írások szerint - a 13. század elejéről II. Endre idejéből származik, amely a nagybörzsönyi bányászat kezdetével kapcsolatos. [4] Ettől a kortól követhető nyomon a hazai bányászat technikatörténete is. Agricola a közel 450 évvel ezelőtt a bányászatról és kohászatról megjelent munkájában korának legkorszerűbb technológiáját írta le. [5] Ennek bizonyítéka az is, hogy pl. a leírásban és rajzban közölt nyilaszúzókat még az 1930-as évek végén is alkalmazták változatlan formában az erdélyi aranyérc-bányáknál. Az OMBKE által kiadott Agricola magyar változata igen sok segítséget nyújt a bányászati technikatörténet kutatásában, amellyel kapcsolatban szeretnék néhány példát ismertetni a hazai ércbányászat, elsősorban Telkibánya területéről.

A telkibányai nemesércbányászat megindulása
Telkibánya azok közé a hajdani bányavárosok közé tartozik, ahol a bányászat virágkoráról jóval több a tárgyi emlék, mint az írásos dokumentáció, ezért a bányászat jelentőségével kapcsolatban igen eltérő vélemények alakultak ki. [6] A korábban megjelent kisebb tanulmányok sem a bányászat kezdetével, sem az egyes korszakok kialakulásával kapcsolatban nem adtak megfelelő tájékoztatást. Ezért volt feltétlenül szükséges az egyes századokban vagy periódusokban tisztázni az alkalmazott bányászati és előkészítési technológiát. Telkibánya ércelőfordulása különlegesnek számít a Kárpátmedencében, jellegében eltér a felvidéki lelőhelyektől. A felszín közelében, nehezen követhető telérekben megtalálható termésarany és az oxidációs zónákban hintve előforduló érc kitermelése már egy fejlettebb technológiát igényelt, ezért a bányászat virágkora csaknem 100 évvel későbbre tehető, mint az alsó-magyarországi bányáknál. Az érclelőhelyek jóval kisebbek és szétszórtabbak voltak, a bányászat és az ércelőkészítés csak komplikáltabb módszerrel folyhatott. A nagyobb arányú bányászat csak akkor indulhatott meg, amikor már más vidéken kialakult egy olyan technológiával és szaktudással rendelkező üzem-típus, amely képes volt az itteni ércek hasznosítására. A fentiek következménye, hogy Telkibánya környékén a bányászat nem fokozatosan alakult ki, hanem - bár méreteiben szerényebben mint Észak- vagy Dél-Amerikában - de aranyláz módjára. A bányászat tehát fejlettebb technológiával indul természetesen a 13. században még mindig kézi technológiával. A bányászatban már járatos szlovákok, gyalogosan, felszerelésüket talicskán tolva özönlöttek Telkibányára a jobb megélhetés reményében. Ők közvetlenül a bányák környezetében telepedtek le vagy a horpabányákban laktak, amire még ma is számos nyom utal. őket követték a szász bányászok és bányatisztek, az aranybányászat és ércelőkészítés igazi szakértői és haszonélvezői, akik kőházakban kolóniákban telepedtek le.

Az aranyláznak a bizonyítéka, hogy még ma is több ezer horpabánya nyoma található meg, amelyeket közel egyidőben műveltek. Ennek a hirtelen fellendülésnek köszönhető az, hogy a néhány családból álló település bányavárossá fejlődött, várral és megerősített várfallal. A hajdani gazdaság jelét nemcsak a mai napig fennmaradt aranygombos elnevezés tanúsítja, hanem virágkorában több templommal és hivalkodó tornyokkal rendelkezett. Ma már tudjuk, hogy nem a telérek kimerülése vetett véget a város gazdagságának, hanem az akkori technikai színvonal szabott határt a műveleteknek, hiszen a későbbi századokban bekövetkezett technikai megújhodás újabb lendületet adott a bányászatnak. A hajdani dicsőséget jelentő vár és templomaik faragott párkánykövei most régi házak vagy malac ólak falaiban tanúskodnak a gazdag múltról.

A telkibányai legenda
Sok esetben egyes tudományágak perifériális találkozása révén jutunk olyan eredményhez, amely alátámaszthat vagy véglegesen elutasíthat egy-egy feltevést. Erre jó példa az u.n. telkibányai legenda. Számos középkori bányavároshoz hasonlóan Telkibánya bányászatával kapcsolatban is fennmaradt az a legenda, ami Veres patak vagy Háromszáz özvegyasszony tánca néven vonult be a magyar irodalomba. A 360 telkibányai bányász tragikus halálát megörökítő közismert okirat a telkibányai ref. egyház anyakönyvében található, amelyet Királyhelmeczi István prédikátor jegyzett le mint szájhagyományt 1687-ben.

A technikatörténeti kutatások ma már bebizonyították, hogy Telkibánya környékén soha nem folyt olyan jellegű bányászkodás, ahol egy munkahelyen vagy bányában egyszerre ennyi ember dolgozott volna. Sokkal inkább az volt a jellemző, hogy a horpabányászat befejezése után, több kisebb bányában folyt a termelés. Ez a legenda ismeretes Nagybányáról, Selmecbányáról, Újbányáról, Körmöcbányáról, Goslárról. Agricola hatodik könyvében emlékezik meg hasonló eseményről. Ezt a történetet protocollum formájában csak Telkibányán örökítették meg. Ez a tény ösztönzött egy Telkibányával foglalkozó jó nevű geológust, hogy ez esetet hitelesnek tüntesse fel a hely és az idő pontos meghatározásával. Mivel a bizonyítása minden technikatörténeti alátámasztást nélkülözött, ezért ez is a gonosz bányamanók, vagy a jóságos bányatündérekkel a legendák világába maradhatott volna. 1963 július 26-án a katasztrofális szkopjei földrengés után 4 órával az egyik nagy erejű utórengés, azonos időben, a Telkibányához közeleső két külszíni bányában halálos baleseteket okozó omlást okozott. E területen házakon és tornyokon is repedések keletkeztek. A földrengéssel kapcsolatos vizsgálatok azt mutatták, hogy a Szkopjétől északra terjedő rengéshullámok egy fő és két másodrendű törésvonalon futottak végig és ezek egy csomópontban felerősödve fejtették ki hatásukat. [7] E törésvonalak jelenlétét azóta már más geológiai tanulmányok is igazolták. E tény kapcsán merült fel annak a gondolata, hogy Telkibányán is lehetett egy földrengés okozta nagyobb baleset, ami a későbbi időben okot adott egy ilyen legenda adaptálására. A protocollum az esemény idejeként a pünkösd előtti napot jelölte meg. Egy felkutatott írás szerint 1443 június 5-én a földrengés olyan iszonyú volt... "hegy és völgy és sok vár és kőház omlott össze. A bányákat és azok tárnáit iszonyú repedések szétszaggatták és kőhalmazok csúnyán betemették azokat." [8] Ez az évszám a telkibányai bányászat első virágkorára esik, amikor még nagyobb létszámmal folyt a bányászkodás. A feljegyzés hitelességét az is igazolja, hogy a "kassai úr" kilétét is sikerült megtalálni, aki a bányászatot tovább folytatta. A földrengés és a bányakatasztrófa összefüggésére újabb bizonyítékok kerültek elő. 1990-ben a MONTAN GM, megbízásból ércesedéshez kapcsolódó földtani környezetvizsgálatot végzett a telkibányai hajdani bányák területén. [9] E munka során a Kányahegy észak-keleti oldalán olyan kőomlásokra lettek figyelmesek, amelyeket csak nagyobb földrengés okozhatott. E feltevés akkor nyert bizonyosságot, amikor a tetőről származó szikladarabokat megtalálták a távolabb eső horpák üregeiben. E kőomlás nemcsak a bányában végezhetett pusztítást, de rombadöntötte a bánya közelében lévő Koncfalvá-nak nevezett település házait. A négy-öt évvel ezelőtt végzett erdőkitermelés jól láthatóvá tette az összeomlott kőházak alapjain belül a csúcsról származó óriási szikladarabokat. Reméljük, ha lehetőség nyílik a külföldi levéltárak adatainak feldolgozására, ezzel kapcsolatban valamilyen írásos adat is előkerül.

A telkibányai foncsorozó malmok
A telkibányai malomkövek rendeltetését és korát is az Agricola művei alapján végzett technikatörténeti kutatásokkal sikerült tisztázni. A községtől dél-keletre, az Ósvavölgyben található egy víztározó gát, amelynek romjai ma is impozánsak. A gát eredeti hossza 50 m, magassága 5 m, szélessége pedig 1,5 m. Helyét igen jól választották meg mivel a gát mögött a völgy kiszélesedik és két ágra szakad, a bővizű Cserenkő patak még aszályos időben is megfelelő mennyiségű vizet tudott biztosítani. A gát eredetével és rendeltetésével kapcsolatos vizsgálat akkor kezdődött el, amikor az 1960-as években az ósvavölgyi erdészeti út építésével malomkövek egész sora került elő az aranytörő épület helyén, amit később kaolinelőkészítésre használtak. Valter Ilona régész megállapította, hogy a gátat u.n. várépítési módszerrel készítették, kora pedig a 16. század elejére vezethető vissza. Feltételezhetően ez hazánk első ipari vízduzzasztógátja és reméljük rövidesen sikerül ipari műemlékké nyilváníttatni. A duzzasztógát alatt több kisebb gát nyomai láthatók, kb. 2 kilométeres hosszban és olyan csatornák, amelyek fürtösen vezették el a vizet egy vízkerék meghajtására. E völgyben az őrlő illetve foncsorozó malmok egész sora lehetett, ami egy nagyarányú ércelőkészítő telep bizonyítéka. A malomkövek mozsáralakú formája lényegesen eltér a más helyen megtalált átfúrt malomkövekétől. A technikatörténeti kutatások során derült ki, hogy ezek olyan foncsormalmok részei, amelyek a foncsorító ércdúsítás második korszakában működtek. E technológia első szakasza az ókorba nyúlik vissza. A legelterjedtebb volt a 16. századi alkalmazása, majd a harmadik, a 18. századi korszak a Born Ignác-féle módosított eljárás, amelyről közismert, hogy itthon kevésbé volt sikeres mint külföldön. Ekkor ugyanis Magyarországon már a korszerűbb és gazdaságosabb lugzási eljárással nem volt versenyképes. Az itt megtalált malomkövek rendeltetése, működése Agricola id. művének 154. ábráján megtalálható. A különbség annyi, hogy ezek alul lekerekítettek, kemény kvarcitból készültek, a járókövek pedig lyukacsos riolittufából. Telkibánya környékén hosszú ideig alkalmazták e technológiát mivel a Kányahegy oldalában még ma is több mint 40 elkészült vagy félig kifaragott járókő található. A selmecbányai levéltárban felkutatott újabb adatok azt bizonyítják, hogy Telkibányán a 18. század második felében fellendülő nemesércbányászat is kiterjedten használta ezt az eljárást feltehetően már modernizált változatban. A levéltári adatok hosszú éveken keresztül higanyvásárlási engedély kérelmeket és újabb foncsorozó malmok üzembeállítását tartalmazzák. A kincstári bányák és a magántársulatok egyaránt alkalmazták e technológiát. A már működő foncsorozó művek mellé Aranyidáról és Selmecbányáról is telepítettek át berendezéseket. Bizonyos konkurencia is alakulhatott ki, hiszen sok esetben a kincstár akadályozta a magántársulatok higanybeszerzését. Amikor a kincstár megszüntette a bányászatot a berendezéseket Aranyidára szállították át, tehát ezek már a Born-féle könnyen mozgatható foncsorozók voltak. A magántársulatok egészen a század végéig folytatták ezt az eljárást, majd a berendezéseket leszerelték és hulladékvasként értékesítették.

Bányavároscímerek
A bányaváros és a bányászati motívumokat tartalmazó családi címerek is értékes technikatörténeti adatokat tartalmaznak. Mivel ezek kora általában ismeretes, így hasznos korjelzői a technikatörténetnek. A bányaváros címereknek mindig megkülönböztetett jelentősége volt a címertanban, hiszen a középkorban e városok a királytól kapott kiváltságokat élveztek a többi városokkal szemben, ezért az eredeti motívumokat legtöbbször változatlanul megtartották. A címertan a szomszédos országok történelmi kutatásaiban jóval nagyobb szerepet tölt be mint hazánkban. Az I. világháború után már a történelmi városaink sem tartják fontosnak a címerük megújítását vagy használatát, annak ellenére, hogy az újonnan alakult szomszédos országok még a történelmi Magyarország szimbólumait viselő városcímereket is előszeretettel használták. [10] Az utóbbi években társadalmi rendszerünkben bekövetkezett átalakulás nemcsak az utcák és terek nevét változtatta meg, hanem a címerhasználatnak is egy újabb szakasza kezdődött el. Ma már kis községek is büszkélkednek a helységnévtábla mellé kitűzött címerükkel. Sajnos, éppen bányavárosainknál, amelyek létüket a bányászatnak köszönhetik, (pl. Tatabányán) még a bányászat legrégibb szimbólumát az éket és kalapácsot sem méltatták arra, hogy az újonnan tervezett címereikbe beépítsék! Közel 300 olyan város és családi címer ismeretes, amelyek közvetlenül kapcsolatosak a magyar bányászattal, vagy bányászati motívumokat tartalmaznak. Reméljük ezek összegyűjtését és kiértékelését hazánkban is elvégzik az ehhez hozzáértők. Több családi címer egy-egy képben mutatja be a korabeli bányászatot és kohászatot. Nemcsak a technika- hanem a bányászviselet történetének is értékes forrásai ezek a címerek. A bányászattal kapcsolatos családi vagy városcímerek legfontosabb motívuma technikatörténet szempontjából a bányászjelvény, az ék és kalapács. Formájából vagy helyzetéből utalásokat nyerünk egy-egy tájegységre, szövetségre vagy gazdasági tömörülésre. A bányászék jobb vagy baloldali elhelyezése is bizonyos jelentőséggel bír. Fontos technikai információkat tartalmaznak a hajlított vagy íves ékek és kalapácsok a bányászjelvényben. Ezekből következtetéseket lehet levonni a kőzet keménységéről vagy az alkalmazott jövesztési technológiáról. Sajnos ezek a motívumok is áldozatul estek a II. világháború után bekövetkezett nagy német szabványosítási mozgalomnak, amely elsöpörte az ezzel kapcsolatos hagyományokat. Pedig még a század elején is a bányászjelvény formája egy-egy iparágat vagy tájegységet jellemzett. Napjainkban a bezárt bányaüzemek, vállalatok kapui fölött - az iparág helyzetét tükrözve - fejjel lefelé fordított éket-kalapácsot láthatunk országszerte.

Bányászpalackok
Magyarország bányászati múzeumaiban összesen 7 régi keletű bányászpalack, vagy ahogyan másképpen nevezik türelemüveg található. [11] Ezek is egyenként egy-egy technológiát vagy tájegységet jellemeznek. A három vagy négy szintes palackok sok esetben teljes bányászati és kohászati technológiát mutatnak be egészen a pénzverésig. Miniatürizált zúzói, szérelői vagy pénzverői felérnek egy-egy technológiai leírással. A bányászpalackoknál kormeghatározó lehet elsősorban az alkalmazott négyszögletes üveg, az un. ládaüveg. A pénzverést bemutató régi pénz kormeghatározás szempontjából félrevezethető lehet, mivel általában régebbi, forgalomból kivont pénzeket építettek be. Ezek leírása, kormeghatározása is hozzáértő történészekre vár.

Magyarország bányászattörténeti és technikatörténeti kutatása nem lehet teljes csak a szomszédos államok adatainak feldolgozásával, illetve közös kutatási programok végrehajtásával. Remény van arra, hogy nemzetközi kapcsolataink ilyen irányban is kiszélesednek. Ezt a reményt erősítik meg azok a konferenciák, amelyek augusztus folyamán Miskolcon és az erdélyi Nagybányán, valamint szeptemberben a szlovákiai Herlányban kerülnek sorra.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!