Napló a pokolból

Amikor Yvonne Ridley szeptember 12-én elhagyta a Sunday Express szerkesztőségét, a tervek szerint útban volt New York felé, hogy a WTC elleni támadásról tudósítson. Mivel egyetlen gépet sem talált akkor az Államok felé, úgy határozott, hogy Pakisztánba repül. És két hét iszlámábádi tudósítás után elindul odaátra - a cél Afganisztán, az igazi sztori.

Élményeit naplóban foglalja össze: „Iszlámábád, szeptember 26., szerda. Megvalósul az afganisztáni utazás terve. Már a Crown Plaza 109-es szobájában várok az összekötő érkezésére. Nemsokára útban leszek egy éhínségtől sújtott, szegény ország felé, amely huszonkét éve nem ismeri a békét - és hamarosan a bombázás is kezdetét veszi. Öltözékem pasztellszínű nadrág, türkiz felső és világos sál, amelyik majdnem teljesen betakarja a fejem. A hajamat fekete festékkel hátrasimítottam és a kezeimet is sötétebbre színeztem. Csoportunk este nyolc órakor, két autóval indul egy biztonságos pakisztáni ház felé."

Az érkezőket egy hatvan év körüli asszony fogadja, az ajtóban megöleli és megcsókolja Yvonne-t. Mivel az asszony egy szót sem beszél angolul, nem sikerül kideríteni a meleg fogadtatás okát - de a történtek megnyugtatják az újságírót. A szegényesen berendezett lakás apró hálószobájában kilenc asszony és gyerek zsúfolódik össze: „Úgy érzem magam, mintha visszaléptem volna az első évszázadba, egy olyan világba, amiről iskolás koromban a Bibliában olvastam. A többiek keskeny, takaró nélküli ágyakban, együtt alszanak, nekem megadatik egy külön ágy és egy kőkemény párna luxusa. Bámulatos, de sikerül aludnom pár órát, valahogy biztonságban érzem magam ilyen közel a többiekhez."

Másnap a kis csapat útra kel a határ felé: Ridley tudja, hogy olyan terepre tévedt, amelyről nem biztos, hogy van visszaút: „Út az afgán határig, szeptember 27., csütörtök. Hajnali öt órakor indulunk, s még engem is meglep, hogy elég elszántnak érzem magam. A Khyber Pass-i ellenőrzésnél nem lehet baj, azt mondták: az asszonyokat nem figyelik meg a katonák, különösen ha azok a hagyományos öltözetet, a mindent elfedő burkhát viselik. Ennek ellenére csoportunknak van egy külön története arra az esetre, ha tálib katonák állítanak meg minket: eszerint én egy Shamím nevű süketnéma nő vagyok, aki férjével utazik beteg anyjához. A határ túloldalán azonban erős félelemhullám tör rám: szeretném valakinek elmondani ezeket az érzéseket, de most egy afgán nő vagyok, ki minden egyes kiejtett szóért az életével fizethet. Így hát hallgatok."

A csapat az afgán határ előtti utolsó étteremnél megáll, a férfiak a nőket a kocsiban hagyva ebédelni indulnak. Yvonne szörnyen éhes, de nem mutathatja ki érzéseit - ráadásul pokoli a hőség a lepel alatt: „Lassan kezd felforrni a fejem, vele együtt a vérmérsékletem is, amiért hagynak minket megfőni a kocsiban. De aztán továbbmegyünk, Torkhamnál kiszállunk és elindulunk a tálibok őrizte határ felé. A szívem a torkomban dobog, de a katonák egy pillantást sem vetnek rám. Láthatatlan vagyok. Isten hozott Afganisztánban."

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
• Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
• Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
• Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
• A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
• Így működött a kádári megtorló gépezet