2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

1848/49-es honvéd ereklyék láthatók a Nemzeti Múzeumban

2020. október 7. 16:40 MTI

"Testünk, vérünk érte adni, a hazához hívnek lenni" - honvéd ereklyék 1848/49-ből címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden, az aradi vértanúk emléknapján.

A pákozdi csata
A pákozdi csata

Az ünnepélyes megnyitó elején, az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából elmondták a 13 aradi vértanú nevét.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárlatot megnyitva fontosnak nevezte az első felelős alkotmányos miniszterelnök, Batthyány Lajos nevének felelevenítését is, akinek a hazáért, a szabadságért, a magyar nép függetlenségéért kellett vértanú halált halnia.

Emlékeztetett, hogy Battyhány Lajos katonaként kezdte pályafutását, majd politikus lett és kormányfő. A kormányfői megbízatásának visszaadásakor azt mondta: a továbbiakban nem a politika és a jog erejével, hanem a fegyver erejével kívánja hazáját szolgálni - idézte fel a miniszter, aki szerint ez a kiállítás "soha jobbkor" nem valósulhatott volna meg.

Benkő Tibor hangsúlyozta: egy kiállítás eszmei értékét az adja, hogy a tárgyak ne csak a múltra emlékeztessenek, azok mögött az embert is látni kell. Arra is gondolni kell, hogy elődeink, őseink felruháztak minket azzal a felelősséggel, hogy az új nemzedékek lássák a tárgy mögött a szenvedést, a kínokat, amelyekben a magyarságnak, a magyar embereknek része volt.

A több mint ezeréves magyar történelem mindig a magyar emberek elszántságáról, csatározásáról, harcáról szólt - idézte fel a miniszter. A politikus köszönetet mondott Máday Norbertnek - akinek gyűjteményéből a tárlat nyílt -, hogy gondoskodik arról, az új nemzedékek továbbvigyék azokat az eszméket, amelyekkel "elkötelezett és elhivatott tagjai vagyunk ennek az országnak".

A kiállított tárgyak, fegyverek, tartozékok, festmények, mind arra utalnak Máday Norbert nemcsak tárgyakat gyűjt szenvedéllyel, hanem egy eszmeiséget képvisel - mondta Benkő Tibor. A miniszter úgy fogalmazott: "szüksége van az országnak ilyen emberekre". Szükség van olyanokra, akik ápolják a múltat, hogy az emberek értsék meg kinek köszönheti Magyarország a jelenét és kire számíthat a jövő építésében - jelentette ki.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a most nyílt tárlatban korabeli festményeket, honvédportrékat, díszkardokat, valamint további olyan tárgyakat állítottak ki, amelyek tükrözik a szabadságharc korát.

A főigazgató kiemelte: a fegyverek gyűjtése a múlt egy nagyon fontos aspektusát reprezentálta és tette megérthetővé. A gyűjtők az egész társadalom számára végeztek, végeznek értékteremtő munkát, vannak, akik a megsemmisüléstől mentettek meg számos fegyvert. Máday Norbert olyan gyűjtő, aki hisz benne, hogy nemzeti történelmünk általa őrzött emlékei mindenki gazdagodását szolgálják - jegyezte meg Varga Benedek.

Máday Norbert elmondta: 30 éve kezdte el gyűjteni a szabadságharc emléket. Kitért arra is: ez a nap a magyar fegyvegyűjtőkről és a magyar fegyvergyűjtésről is szól, ami évtizedekig nem kapott kellő figyelmet.

A kiállítás megnyitóját követően bemutatták Máday Norbert Pengén csillanó arcok című könyvét is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár