15 ritka kép, amelyen II. Miklós cár a hercegi és hercegnői barátaival bolondozott
2017. július 28. 16:33
Különleges fotók mutatják be azt a tényt, hogy annak ellenére, hogy az ember egy fél világot beterítő, despotikus hatalom legelső embere, olykor mulathat ismerőseivel, akik történetesen egytől egyig királyi vérből származnak. II. Miklós cárt egyébként sem kellett félteni, a századforduló uralkodói közül talán ő tartott a legkevésbé attól, hogy megmutassa emberi oldalát. Miklós „sportosan” élt, naponta több kilométert gyalogolt, úszott, ekkor engedte meg, hogy uralkodójelölttől példa nélkül álló módon ruhátlan felvételeket készítsenek róla. Ezen kívül szeretett teniszezni és biliárdozni, és az uralkodó elit kötelező sportjának, a vadászatnak is szívesen hódolt, ugyanakkor kortársaihoz hasonlóan nem vetette meg sem a cigarettát, sem az alkoholt. Barátságos, közvetlen ember hírében állt, meghallgatta a nála alacsonyabb rangúakat is. Sok időt töltött a családjával, talán ezért is alakulhatott ki a „rossz uralkodó, jó családapa” sztereotípia. Az 1899-ben készült képeken a cár mellett többek között felesége, hesseni Alexandra cárné, Ingeborg dán hercegné (az 1906 és 1912 között uralkodó VIII. Frigyes dán király leánya) és Miklós görög királyi herceg (I. György görög király harmadik fia, a „görög Nicky”) is feltűnik.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap