110 meneten át tartott a történelem leghosszabb bokszmeccse
2019. március 11. 17:03 Múlt-kor
Korábban
Növekvő elfogadottság
Az ökölvívás „aranykorát” kétségtelenül a 20. század második fele jelentette, Muhammad Ali, Joe Frazier, George Foreman és Rocky Marciano korának óriási nehézsúlyú összecsapásaival. Ekkoriban a boksz az egyik legnézettebb sport volt az éppen elterjedő televíziós közvetítéseknek köszönhetően, továbbá az Egyesült Államokban a faji szegregáció ellen zajló küzdelem közepette a fekete sportolók ebben érték el a leglátványosabb sikereket. Ekkoriban azonban még korántsem volt olyan biztonságos az ökölvívás, mint napjainkban.
1982. november 13-án Las Vegasban az amerikai Ray Mancini és a dél-koreai Kim Dukku közötti könnyűsúlyú világbajnoki mérkőzés tragédiával végződött: a 14. menetben kiütött koreai versenyző néhány perccel a mérkőzés lefújását követően kómába esett, majd életét vesztette. Ezt követően a sportág világszervezetei 12 menetre korlátozták a meccsek hosszát, ehhez tartja magát napjainkban is a sportszervezetek nagy része. Mindemellett Kim halála nyomán minden professzionális szervezetnél megerősítették a ring melletti orvosi jelenlétet, és fokozottabb odafigyelésre kötelezték a bírókat.
Az ökölvívás történelmét végigkísérték a törvényi akadályok, főként a súlyos sérülésekkel vagy halálesetekkel járó események után. A 20. század első felében, amikor Jack Dempsey és a hozzá hasonló legendák uralták az Egyesült Államok bokszvilágát, korántsem volt legális az egész országban a sport – a legtöbb államban csupán úgy volt engedélyezve, ha egy adott privát klub tagjai mérkőztek meg egymással, ennek eredményeképpen a nagy nevű sportolóknak mind tagságot kellett váltaniuk a helyszínt adó klubba.
A 20. század során több országban kifejezetten a professzionális ökölvívás került tilalom alá, miközben az amatőr versenyzés engedélyezett volt. Így volt ez Kubában az 1959-es forradalomtól egészen 2013-ig, Svédországban 1970-től 2007-ig, valamint Norvégiában 1981-től 2014-ig. A tilalmak feloldásában nagy szerepe volt a biztonsági és egészségügyi sztenderdek nagy mértékű javulásának. Az álló- és földharcot ötvöző, sokak szerint kiszámíthatatlanabb és ezáltal izgalmasabb mérkőzéseket nyújtó kevert harcművészetek (MMA) 1990-es évek óta tartü térhódítása ellenére az ökölvívás továbbra is világszerte nagy népszerűségnek örvend.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.