10 tény az anarchizmusról
2015. november 18. 13:45
Korábban
1. A görög eredetű anarchia szó vezető nélküliséget jelent. Mai tudásunk szerint a kifejezést írásban először 1539-ben használták.
2. A legkorábbi, a későbbiekben anarchistaként értékelt gondolatok a feltehetően az i. e. 6. században élt kínai filozófus, Lao-ce munkáiban találhatók meg. Az első anarchistának sokan a taoizmus másik korai kiemelkedő alakját, Csuang Csout (Csuang-ce) tartják.
3. Az ún. keresztény anarchisták – akik szerint az anarchizmus lényege a keresztény nézetrendszerben és az evangéliumokban is benne van – Jézust tekintik az első anarchistának.
4. Bár az anarchizmust sokan a 19. század végén-20. század elején megszaporodó terrorcselekményekkel azonosítják, a mozgalomnak valójában létezett egy, a társadalom békés eszközökkel történő átalakítására törekvő szárnya is.
5. Az első újkori anarchista könyv szerzőjének William Godwint tekintik, aki 1793-ban védelmébe vette a hatalom ellen fellázadó francia forradalmárokat. Lánya, Mary Godwin (később Shelley), a Frankenstein szerzője.
6. Mihail Alekszandrovics Bakunyin, a forradalmi anarchizmus képviselője volt az első politikai fogoly, aki szibériai száműzetésből meg tudott szökni. Bakunyin, aki nemcsak politikai, hanem a társadalmi forradalom híve is volt, az anarchizmust már állam nélküli szocializmusként képzelte el. A szociális forradalom megvalósításában nemcsak a parasztságra és a munkásságra, hanem még a bűnözőkre is számított.
7. Az anarchizmus több történelmi hírességre is hatással volt. Tolsztoj nézetrendszere leginkább a pacifizmus és a keresztény anarchizmus ötvözeteként jellemezhető, míg az anarchizmus erőszakmentes irányzatának elvei még Gandhi gondolataiban is tükröződtek.
8. Az anarchista merénylők előfutárainak tekinthető, elnyomó cári rendszer ellen fellépő narodnyikok többször is rálőttek II. Sándorra, 1879-ben pedig még a vonatát is megpróbálták felrobbantani. Végül 1881-ben egy bomba segítségével végeztek vele.
9. Az anarchisták legtöbb merényletüket a 19-20. század fordulóján követték el. Ekkoriban gyilkolták meg Sadi Carnot köztársasági elnök mellett Erzsébet magyar királynét, Umberto olasz királyt és McKinley amerikai elnököt is.
10. A spanyol polgárháborúban a Franco-ellenes köztársasági erők legfőbb tömegbázisát az anarchisták alkották. Mivel a Sztálin által támogatott kommunisták az ő kiiktatásukat is célul tűzték ki, gyakran kétfrontos harcra kényszerültek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Tudatos kőzetválasztást bizonyítanak egy izraeli lelőhely kőeszközei 12:20
- Történelmi párhuzamok figyelmeztetnek az aknaharcászat veszélyeire a Hormuzi-szorosban 11:33
- Ősi termelési táj nyomaira bukkantak Spanyolországban 10:42
- Sequana nyomában: újra kutatják a Szajna forrásának ősi szentélyét 09:47
- Állattartási szokások magyarázzák a Kolumbusz utáni amerikai járványokat 09:08
- Nemzetközi felháborodást váltott ki a nankingi mészárlás átnevezése 08:08
- Alkimista kísérletek nyomait őrizheti egy német várban feltárt lombik 06:41
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait tegnap













