10 tény a koreai háborúról
2017. július 27. 12:49
Korábban
1. Az Észak-és Dél-Korea közötti (hivatalos nevükön: Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Koreai Köztársaság) 1950-53-as háború hivatalosan nem zárult le, mivel a felek hatvannégy évvel ezelőtt, 1953. július 27-én, Panmindzsonban csupán tűzszünetet kötöttek.
2. A háborúban becslések szerint összesen 2,5 millió volt a sebesültek és a halottak száma (a civileket és a katonákat is beleszámítva).
3. Bár Dél-Korea felszabadítására nemzetközi ENSZ-koalíció alakult, a csapatok mintegy 90 %-át az Egyesült Államok hadereje adta. Az északiak oldalán Mao Ce-tung több százezer kínai „önkéntest” küldött harcba.
4. Gyakran előfordult, hogy északi katonák magukat menekültnek álcázva segítségért fordultak az ENSZ-katonákhoz, majd tüzet nyitottak rájuk. Az észak-koreai csapatok a megszállt déli területeken értelmiségiek tömegeit végezték ki, és gyakori volt, hogy a hadifoglyokat is lemészárolták.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
5. A háború kezdetén kommunista szimpátiával vádolt dél-koreaiak tízezreit mészároltak le saját katonai és rendőri alakulataik. A No Gun Ri-i mészárlás során az amerikai katonák több száz dél-koreai menekültet öltek meg. Bár a hivatalos indoklás szerint a gerillaveszély miatt tüzeltek, az áldozatok többsége nő és gyerek volt.
6. Az Egyesült Államok összesen 67 milliárd dollárt költött a háború három éve alatt.
7. A déliek oldalán harcoló csapatokat 1951 áprilisáig irányító Douglas MacArthur tábornok Kína bombázását és atomfegyver bevetését is szorgalmazta.
8. A koreai háborúban vesztette életét Mao Ce-tung legidősebb fia, Mao Anying.
9. A koreai háborúban számos híresség harcolt, többek között Michael Caine és James Garner is.
10. Az Egyesült Államokban „ismeretlen háborúként”, valamint „elfelejtett háborúként” is hivatkoznak a konfliktusra, mivel jóval kisebb médiafigyelmet kapott, mint a II. világháború és a vietnami háború. A konfliktus a televíziózás ingerküszöbét is alig lépte át. A leghíresebb a M*A*S*H nevű sorozat, amely egy dél-koreai tábori kórházban játszódik; 1972 és 1983 között volt képernyőn, a legutolsó rész abszolút nézettségi rekordot hozott a tengerentúlon.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)