2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a gyerekkatonákról

2015. február 9. 10:52

1. A gyerekek már az ókori Görögországban és Rómában részt vettek a háborúkban, legtöbbször lándzsavivőkként, kovácsként vagy futárként. Spártában már 7 éves korban megkezdődött a fiúk katonai nevelése.

2. A széles körben gyerekek keresztes hadjárata néven ismert, 1212-ben a Szentföldre induló zarándoklatban valójában nem gyerekek alkották a résztvevők többségét.

3. A középkor századai során fiatal fiúk tízezrei voltak a lovagok és csatába induló nemes urak fegyverhordozói, ám a csatákban csak ritkán vettek részt.

4. A trafalgari csata tragikus hőse, Horatio Nelson 12 évesen csatlakozott a brit haditengerészethez, 16 éves korára pedig már a Kelet-Indiákat is megjárta.

5. Az amerikai polgárháború a „fiúk háborúja” néven is ismert. Visszafogottabb becslések szerint is minden tizedik katona nem töltötte be a háború idején a 18. életévét.

6. Az első világháborúban számos brit fiatal hazudott az életkorát illetően a sorozáson. A Nagy Háború során mintegy 250 ezer brit katona életkora nem érte el a 19 éves korhatárt.

7. Az első világháború legfiatalabb katonája, Momčilo Gavrić mindössze nyolcéves volt, amikor családja kiirtása után csatlakozott a szerb hadsereghez.

8. A háború végéhez közeledve a hitleri Németország egyre fiatalabb fiúkkal töltötte fel a harcoló alakulatok sorait. Berlin ostrománál már 12 éves gyermekek is voltak a védők között.

9. Becslések szerint az első intifáda során a palesztin gyerekek 70%-a vett részt valamilyen módon a harcokban.

10. Ma a világon mintegy 250 ezer gyermekkatona áll fegyverben. Többségük Latin-Amerikában, az ázsiai kontinensen és Fekete-Afrikában harcol.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár