10 tény a Golden Gate hídról
2021. november 6. 19:08 Múlt-kor
1. San Francisco pazar látványossága, a 2737 méter hosszú Golden Gate híd, amelyet 1933 és 1937 között építettek, 1964-ig a világ leghosszabb függőhídja volt.
2. Már 1872-ben javaslat született arra, hogy a Golden Gate-szorost híddal kössék össze. Az ötlet évtizedekig az íróasztal fiókjában pihent, mire az építőmérnökök és a beruházók komolyan fontolgatni kezdték a terv megvalósítását.
3. A kivitelezők 100 millió dollárra becsülték az építés teljes összegét. A valóságban „potom” 27 millió dollárból (ez mai összegben, nagyjából 1,5 milliárd dollárt jelent) sikerült felállítani a hidat.
4. A híd felépítését rengetegen ellenezték; több mint 2000 keresetet adtak be a megépítése ellen. A környezetvédők például azzal érveltek, hogy az építmény tönkretenné a szoros természeti szépségét.
5. Az amerikai haditengerészet egy fekete alapon sárga csíkokkal ellátott hidat szeretett volna látni. Mások a szénszürke szín, a légierő pedig egy piros fehér csíkozás mellett érvelt. A hidat végül a vöröses-narancssárga színt adó „nemzetközi narancssárgára” festették.
6. A hidat építő munkások biztonsága és egészsége elsőrendű fontossággal bírt. A dolgozók például speciális krémet, amellyel a bőrüket védték az erős szél ellen, illetve becsillanásmentes védőszemüvegeket kaptak. A védősisakok használata kötelező volt.
7. Az épülő híd alatt egy védőhálót is kifeszítettek. A 130 ezer dolláros háló végül 19 ember életét mentette meg. A túlélőket csak úgy emlegették, mint a „Halfway-to-Hell” (Félúton a pokolba) klub tagjait.
8. A Golden Gate hidat 1937. május 27-én nyitották meg. A jeles napon egy 25 centes belépő fejében, az érdeklődők gyalog kelhettek át a hídon. Több mint 15 ezer ember élt a történelmi lehetőséggel.
9. A Golden Gate 1937-ben még 894 500 tonnát nyomott. A járófelület 1986-os komplett cseréjének köszönhetően azonban könnyebb, „csupán” 887 000 tonnás lett.
10. A híd építése során 11 munkás vesztette életét. 1937-től a 2010-es évek közepéig megközelítőleg 1600 ember ugrott le a Golden Gate-ről. Az öngyilkos mutatványok sajnálatos módon 98 százalékos halálozási rátával rendelkeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari 17:05
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának 16:29
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára 16:28
- Háború a diáklányok szemszögéből 16:05
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah 14:20
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05
- Rekordáron kelt el Zrínyi Miklós könyve tegnap
- ABBA-kultusz a Kádár-korszakban tegnap