10 kevéssé ismert tény az első világháborúról
2019. augusztus 6. 08:38 Múlt-kor
A XX. század két legnagyobb fegyveres konfliktusát mindig is nagy érdeklődés övezte. Az általános ismeretek mellett viszont minden történelmi esemény mögött rejlenek újdonságok, valamint politikai szempontból kevésbé lényeges, ám annál érdekesebb elemek. Jelen esetben az első világháború tartogat néhány kevésbé ismert tényt. Tudta például, hogy létezett a háborúban kisnövésű katonák speciális zászlóalja? És azt, hogy a semleges Portugália csapatokat küldött az antant számára? Gondolta volna, hogy több ezernyi kínai segédkezett a nyugati fronton?
Korábban
Diplomáciai akadályok
A fegyveres konfliktus kirobbanása már a XIX. század óta lappangott, tekintve, hogy Ausztria-Magyarország 1878-ban a berlini kongresszuson jogot kapott Bosznia-Hercegovina okkupációjára, azaz katonai megszállására, mely addig a fokozatosan bomladozó Török Birodalom részeként működött. A balkáni térség a kiszakadó területek önállósodásával egyre komolyabb diplomáciai nehézségeket okozott, főként amikor 1903-ban a szerb palotaforradalom következtében az oroszbarát Karadjordevic I. Péter került hatalomra. A Monarchia számára egyre égetőbbé vált, hogy a Balkánon visszaszerezze befolyását, így az okkupációt követően az annexió lehetőségét helyezte kilátásba, mely által a területet államjogilag is magához csatolta.
A megvalósításhoz viszont diplomáciai megegyezésre volt szükség Oroszországgal, mely úgy tűnt 1908 szeptemberében, amikor a két külügyminiszter, Aehrenthal és Izvolszkij találkozott, hogy nem okoz nemzetközi problémát. A megegyezés szerint Ausztria-Magyarország támogatja az a kívánságot, hogy az orosz hadiflotta áthaladhat a Fekete-tenger szorosain, Oroszország pedig cserébe elfogadja az annexiót. A Monarchia nem késlekedett, október 6-án bejelentette az annexiót, ám Oroszország akadályba ütközött Franciaország és Nagy-Britannia személyében, hiszen a szorosok ügye nemzetközi vonatkozású. A délszláv ellenállás az annexiót követően addig fokozódott, míg 1914. június 28-án Gavrilo Princip meggyilkolta a trónörököst, Ferenc Ferdinándot. Nem véletlen, hogy a térség megkapta a „balkáni lőporos hordó” elnevezést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap