10 ezer pengős világkörüli út, 300 fős különvonat és milliónyi gulyás – legek az IBUSZ történetéből

2022. augusztus 23. 14:50 Múlt-kor

Bár a csillagokig még az IBUSZ-szal sem juthattak el az utasok, a vállalatot így is bátran sorolhatjuk a 20. század legnagyobb magyar rekordereihez. Ezernyi útiterv, több százezer be- és kiutaztatás földön-vízen-levegőben vagy éppen lóháton, autóbusznyi fehérnemű és vodkára cserélhető rágógumi – ízelítő az IBUSZ történetének legjeiből.

Sokaknak a repülés csak vágyálom maradt, de egy kis kreativitással bárki az égig emelkedhetett (a kép egy műteremben készült 1930-ban, forrása: Fortepan)

Korábban

A vállalat hőskora

Az IBUSZ-t már a 120 éves múltja is az utazási irodák rekorderei közé emeli. Ugyan a kategóriában győztes Cox & Kings alapítására 1758-ban került sor, az angol és indiai székhelyű vállalat kezdetben még nem a klasszikus értelemben vett idegenforgalomra specializálódott.

Az IBUSZ első nagy eseménye máris átütő sikert hozott. Az 1903-as Duna-ünnepélyre a Vasárnapi Újság tudósítása szerint összesen 300 ezer ember volt kíváncsi. A tömeg vízen és szárazföldön, a Margit-sziget északi csúcsától a Szabadság hídig tolongott, hogy ne maradjon le a tűzijátékkal megkoronázott ünnepség egyetlen percéről sem.

Az 1903-as Duna-ünnepély a Vasárnapi Újság 1903. évi 20. számában

Az IBUSZ első aranykora az 1920-as évek végétől az 1930-as évek végéig tartott. Amíg az I. világháború előtt éves szinten 10–20 ezer külföldi utazást regisztráltak, ez a szám az 1930-as évekre közel 200 ezerre duzzadt. A legsikeresebb időszakban, 1936 és 1938 között a vállalat éves bevétele 36 millió pengőre rúgott, amellyel az IBUSZ a világ legsikeresebb utazási irodái közé emelkedett.

Az 1927-ben kiadott „Utitervek” című brosúrában több mint 1000 útitervet ajánlottak az utazás szerelmeseinek. A 100 oldalnál is hosszabb kiadvány még világkörüli nyaralásra is csábította olvasóit, ám ezeknek az utaknak az ára a legtöbb esetben meghaladta a 10000 pengőt – ez akkoriban rendkívül borsos összegnek számított. „Havi 200 pengő fixszel, ma egy ember könnyen viccel” – hangzott Balogh Béla közel egy évtizeddel később vetített, 1936-os filmjének slágere: a világkörüli út még ennek a megnyugtató havi keresetnek is legalább az ötvenszeresébe került.

Szintén ebben a korszakban bontogatta szárnyait a légi közlekedés. Londonba ma két és fél óra alatt juthatunk el repülővel, ám akkor még nem hasították ilyen sebességgel a vasmadarak az eget – az „Utitervek” tanúsága szerint 1931-ben közel 14 órás utazásra vállalkozott, aki a szigetország fővárosába akart eljutni. Alig 5 évvel később, 1936-ban a menetidő már 10 órára csökkent. Érdekesség, hogy Rio de Janeiro szintén szerepelt az úticélok között, a karneválvárosba több mint két és fél napig tartott a repülőút.

Mongólia nem szerepelt sem a társas, sem az egyéni utazások célkeresztjében, mégis voltak, akik eljutottak oda (kép forrása: Fortepan/ Bagi Gábor)

Talán sokan azt gondolnák, hogy a világ egzotikus tájait csak az utóbbi évtizedekben fedezhették fel az utazni vágyók. Valójában már a két világháború között ajánlott utazásokat az IBUSZ – bár ezek még nem csoportos utak voltak, az úgynevezett átalány (forfait) utazásokhoz is minden segítséget megadott a vállalat. Többé már Shanghai vonaton, vagy Dél-Afrika hajón sem volt elérhetetlen, bár vitathatatlan, hogy ezekre a kalandokra nem volt elegendő a két hét szabadság.

A gőzösök is Európa-szerte szállították a turistákat, a célpontok összeállításában az IBUSZ-nak is kiemelt szerep jutott. A Budapest és Velence között oda-vissza közlekedő cserevonatok sikerére felfigyelt a kontinens, Magyarországra 1933-ban már 50 cserevonat érkezett. Az ötletet végül 22 európai vasúttársaság vette át, ezzel is gyarapítva a választható utazási lehetőségek körét.

A kommunizmus évei

A második világháború után lassan talált magára a vállalat, viszont az 1950-es és az 1980-as évek között már példátlan fejlődésen ment keresztül a turisztikai ágazat. Amíg 1949-ben az IBUSZ-nál mindössze 250 fő dolgozott, ez a szám az 1980-as évekre már több mint 3000-re rúgott, és ekkor már New Yorkban, Kuvaitban és Tokióban is működött külképviselet. Szintén árulkodó adat, hogy amíg 1960-ban még csak 55 ezer fő utazott a „baráti országokba”, és 3,5 ezer fő Nyugatra, addig 1983-ban már 321 ezer utazást regisztráltak a szocialista tömb országaiba, és 126 ezer fő jutott el a vasfüggönyön túlra. Ezzel a szocialista országokba irányuló turizmus meghétszereződött, míg a nyugati országokba tartók száma huszonhatszorosára nőtt.

Az egyik kedvelt utazási forma továbbra is a vonatozás maradt. A népszerű – mint a Kijev–Leningrád–Moszkva – útvonalakon akár 300 főt is szállíthattak egy-egy különvonattal. A kíséretet sem aprózták el: legalább 10 csoportkísérő, MÁV-kísérő, politikai kísérő, orvos és takarító tartott a csoportokkal, amelyeknek koordinálása, 30 fős buszokban városnézésre invitálása még a rutinos IBUSZ-dolgozóknak is nagy kihívást jelentett.

A belföldi turizmus is rekordokat döntögetett, kezdetben még a Fiastyúk utcai lakótelep is a látnivalók között szerepelt (kép forrása: MTI)

Az előző bekezdésben említett, a Kádár-korszakban egyre súlyosbodó problémát igyekezett orvosolni az IBUSZ az idegenvezetők gyors képzésével. A téli időszakban az ELTE-n akár 500 főt is képezhettek a szakmára, akik nyáron már szolgálatba is állhattak. A vészterhes időkben dolgozták ki a „21 napos idegenvezetők” rendszerét, a gyors átképzéssel 21 napig foglalkoztathatták a nem hivatásos munkatársakat.

Egy IBUSZ-iroda az 1970-es években – ekkor már az utazni vágyók valóságos áradatát kellett kiszolgálnia a vállalat dolgozóinak (kép forrása: MTI)

Miután egyre több ország nyitotta meg kapuit hazánk előtt – és a Nyugatra utazás sem volt többé elérhetetlen – valódi világutazók keltek útra és járták az országokat a Kádár-korszak utolsó évtizedében. Bujk Ibolya 1990-ig 50 országban járt, (lányával Maczó Balázs: IBUSZ…mert úton lenni jó! című kötetében olvasható rövid interjú) és emlékeit nem képek, hanem útinapló formájában örökítette meg. A csodálatos helyszíneket Mongóliától az Egyesült Államokig részben egyéni, részben IBUSZ-utakon járta be.

Sokakat nem a kultúra, hanem a „zsákmányszerzés” ígérete vonzott külföldre. Moszkvában egy csomag rágóért is harcba szálltak a helyiek, a két rubeles átlagár magasabb volt egy üveg vodkáénál (1,6). A vásárlási őrület később Bécsben, majd a rendszerváltás után Isztambulban hágott a tetőfokára, az autóbuszos utakon nem ritkán többen összeálltak, hogy egy extra járgányt béreljenek a visszaútra – az egész utasteret több száz kilogrammnyi, az isztambuli piacokon szerzett fehérneművel töltötték meg.

Táncos mulatság a gulyás-partyn (kép forrása: MTI)

Az IBUSZ nemcsak minket segített hozzá feledhetetlen külföldi élményekhez, hanem Magyarországot is felkészítette a külföldi vendégek fogadására. Az 1967-től megrendezett, nagysikerű gulyás-partykon nem kevesebb mint egymillió fő mulatozott, és élvezte a pálinkával, gulyással, valamint néptáncbemutatóval tarkított szíves vendéglátást. A Hungária Lovastúrákon akár két hétig, 300 kilométeren keresztül is gyönyörködhettek hazánk festői szépségű tájaiban a lovaglás szerelmesei, a speciális üdülési forma ötletével szintén az IBUSZ jelentkezett a világon elsőként.

Ha legek, akkor nem feledkezhetünk meg az IBUSZ egyik legnagyobb büszkeségéről, a világhírű Ikarus állományról sem. Az Ikarus 254-esek Európa szerte vitték a vállalat jó hírét: 1978-ban már 75 járgány volt saját tulajdonukban, ám a csúcsszezonban még így is további 30 buszt béreltek a Volántól.(x)