A túlbuzgó legátus és az esküszegő király halála – a tragikus várnai vereség
2014. november 10. 12:01 Németh Máté
Korábban
Következmények: a király nélkül maradt ország
II. Murád a menekülő magyarokat nem üldöztette, de a csata másnapján betört a harctéren maradt szekérvárba és az ott lévőket lemészároltatta. A magyar és a török haderő egyaránt súlyos veszteségeket szenvedett el, a keresztény katonák ötöde halt meg az ütközetben, török oldalon ez ennek a többszöröse volt. A harctéren maradt Tallóci Frankó, Rozgonyi Simon kancellár, de menekülés közben életét vesztette Cesarini is, Hunyadit pedig a havasalföldi vajda ejtette foglyul, igaz, a magyar nádor felszólítására hamar elengedte.
A vesztes csata felelőssége - eltérő mértékben bár, de - szinte minden döntéshozót, illetve résztvevőt érintett. Megígért, de nem teljesített kötelezettségek, megszegett eskük, rossz tanácsok és személyes érdekek egyaránt övezték az előkészületeket és az eseményeket, de Hunyadi János bátorsága és a hadvezetésben való alkalmassága újfent bebizonyosodott. A harctéren zajló események és azok kimenetele nem rajta múltak. A legsúlyosabb probléma a király halála volt, hiszen az ország uralkodó nélkül maradt, így zűrzavaros állapotok kezdtek kibontakozni a Magyar Királyságban. A kritikus helyzetben elsősorban Hunyadi Jánosra várt a feladat, hogy rendet tegyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap