Ptolemaiosz nyomában az indiai kutatók
2013. szeptember 18. 10:25
Hivatásos régészek és diákok mérik fel a dél-indiai állam, Tamilnádu part menti településeit, hogy kiderítsék, valóban léteztek-e a Klaudiosz Ptolemaiosz által említett ókori kikötővárosok.
A méréseket a thanjavuri Tamil Egyetem víz alatti régészetre szakosodott archeológusai végzik két sávban, Kanyakumari és Rameswaram, illetve Rameswaram és Poompuhar közölt, azzal a feltett szándékkal, hogy még többet megtudjanak az archaikus Csankál (angol átírásban: sangam) korából (i.e. 600 – i.e. 300) származó part menti településekről.
Az ősi tamil források, köztük az Akananuru, rendszerint 20-25 ősi kikötőről beszélnek, míg a görögül író, de római polgárjoggal rendelkező egyiptomi geográfus-matematikus, Klaudiosz Ptolemaiosz (i.sz. 85k. – 168k.) tizenötöt említ híres, Geográfia című tudományos értekezésében. Az archeológusok arra keresik a választ, hogy a tamil irodalmi művek és a Ptolemaiosz által említett települések egy és ugyanazok-e.
A szakemberek első körben agyagedények és más tárgyi leletek maradványai után kutatnak, majd szonárral végzik el a menti városok és falvak mentén található esetleges kikötők romjainak feltérképezését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap