Fodor Pál az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja élén
2012. december 3. 14:29
Az MTA megújuló intézethálózata tizenkét vezetőjének adta át kinevezését Pálinkás József, az Akadémia elnöke. A tíz kutatóközpont élére kinevezett főigazgatókat és a két kutatóintézet vezetésével megbízott igazgatókat az együttműködési lehetőségek jobb kihasználására, valamint tehetséges fiatalok felkutatására biztatta.
Korábban
Egy évvel azután, hogy tavaly decemberben az MTA rendkívüli, 182. közgyűlése 74,9 százalékos többséggel támogatta az Akadémia kutatóintézet-hálózatának megújítását szorgalmazó elnöki előterjesztést, Pálinkás József vezetői kinevezéseket adott át.
Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója az elmúlt év legfontosabb feladatának a hét intézet munkájának összehangolásával kialakított, működőképes rend megteremtését tartotta. Az egyik legnagyobb sikerüknek azt nevezte, hogy ezt a kutatóközponton belül folyó munka, az egyes intézmények és az diszciplináris érdekek összeegyeztetésével tudták elérni.
"Rendkívül nagy eredmény a MTA BTK pénzügyi helyzetének stabilizálása, ami a sikeres és kitartó pályázásnak köszönhető" – emelte ki Fodor Pál, aki a következő időszak feladatai közül a már korábban kidolgozott, interdiszciplináris és intézetközi projektek életre keltését, az együttműködés további fejlesztését, a belső és külső értékelési rendszer hathatós érvényesítését említette. Véleménye szerint tudományos eredményeik sokkal hatékonyabb és erőteljesebb kommunikációjára van szükség, és javítaniuk kell még az általa vezetett intézmény nemzetközi pályázatokon való szereplésén is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap