Budapesten tartja közgyűlését a Történész Világszövetség
2012. augusztus 31. 13:27
Budapesten tartja közgyűlését a Történész Világszövetség (CISH) szeptember 6-8. között, ehhez kapcsolódóan pedig szeptember 6-án konferenciát rendez a nemzetközi migrációról a világszervezet és a Magyar Tudományos Akadémia újonnan létrejött Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI). A konferencia megnyitását követően, szeptember 6-án 9.30-kor az MTA BTK Jakobinus termében (1014 Budapest, Országház utca 30.) sajtótájékoztatón beszámolnak azokról az intézkedésekről, melyeket az MTA hozott a tudóselvándorlás, az agyelszívás csökkentése érdekében.
Korábban
A számos, nemzetközileg elismert történész közül Ablonczy Balázs előadásában többek közt arról beszél majd, hogy a két világháború közötti magyar kivándorlók miként vitték magukkal honi elvárásaikat és politikai nézeteiket új hazájukba, ahol azok egy-egy konfliktus során akár sokkal jobban felerősödhettek, mint odahaza. Tóth Heléna, aki nemrégiben a Harvard Egyetemen védte meg a témában doktori disszertációját, az amerikai Kossuth-emigrációt hasonlítja össze a német politikai száműzöttek megítélésével. Balogh Balázs előadásában azt mutatja be, miként vált a soknemzetiségű századfordulós Magyarország felbomlása után a belső- és külső vándorlás kulcskérdéssé.
A külföldi előadók közül David Feldman a Londoni Egyetemről azt vizsgálja, hogyan kezelte az állam a bevándorlók által felvetett szociális kérdéseket, beleértve a szegényügyi törvényt és a jóléti állam intézkedéseit. Dariusz Stola (Lengyel Tudományos Akadémia) előadásában áttekintést nyújt a nemzetközi migráció 20. századi európai történetéről, míg Stefan Troebst a Lipcsei Egyetemről a kényszermigráció-diskurzus és az emlékezet európai kultúrája címmel tart előadást. A további előadók: Matěj Spurný (Cseh Tudományos Akadémia), Frank Tibor (ELTE), Melegh Attila (Demográfiai Intézet), Annemarie Steidl (Bécsi Egyetem) és Kováts András (MTA TK Kisebbségkutató Intézet).
A Történész Világszövetség a legrégebbi és legnagyobb történész szervezet, amely ötévente rendezi világkongresszusát. 1898-ban a Vilma holland királynő koronázása alkalmából rendezett nagyszabású rendezvénysorozathoz kapcsolódott az első, mintegy 300 fős hágai összejövetel. Párizs (1900), Róma (1903), Berlin (1908) és London (1913) után a világháború miatti 10 esztendős szünetet követően a brüsszeli konferencián vetődött fel az ötlet, hogy létrehozzanak egy nemzetközi szervezetet, amely szakmailag színvonalasabbá, kiegyenlítettebbé tenné a kongresszusok előkészítését. 1926-ban Genfben alakult meg a Történettudományi Nemzetközi Bizottság (Comite International des Sciences Historiques, rövidítve CISH, közkeletűbb magyar nevén a Történész Világszövetség). A szervezetnek jelenleg 53 tagállama van.
Időpont: 2012. szeptember 6. 9 órától (A sajtótájékoztató időpontja: 9.30)
Helyszín: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Jakobinus terem (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap