A Közel-Keleten háziasíthatták a kutyát
2010. március 18. 10:29 MTI
A mai kutyák ősei vélhetően a Közel-Keletről, nem pedig Kelet-Ázsiából származnak, amint azt korábbi kutatások alapján feltételezték - állapították meg genetikai vizsgálatok alapján amerikai kutatók.
Korábban
A brit Nature tudományos magazinban csütörtökön megjelent tanulmány szerint a Közel-Keleten háziasították a kutyákat az emberi civilizáció fellendülésekor. Robert Wayne, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) evolúciós biológusa, a kutatás vezetője úgy véli, hogy a "termékeny félholdnak" is nevezett területen - amely a mai Irak, Szíria, Libanon és Jordánia területének nagy részét foglalja magában - a civilizáció kifejlődésével egyidejűleg jelentek meg a mai kutyák elődei. Ugyanezen a területen háziasították a macskát, és innen ered sok más háziállat is.
A tanulmányban összehasonlították 85 kutyafajta kilencszáznál több egyede, valamint mintegy kétszáz, vadon élő szürkefarkas genetikai állományát. A minták a világ minden részéből származtak, beleértve Észak-Amerikát, Európát, Kelet-Ázsiát és a Közel-Keletet.
Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű elemzésben molekuláris genetikai technikával kerestek 48 ezernél több jelzőrészt (markert) az állatok teljes DNS-állományában. A kutatók megállapítása szerint a kutyák túlnyomó többségének több egyedi genetikai markere volt közös a közel-keleti farkasokéval, mint a másutt élő farkasokéval. Némi rokoni kapcsolat az európai farkasok génállománya alapján is kimutatható volt. Egyetlen említésre méltó kivétel, hogy genetikai kapcsolatot találtak kis számú kelet-ázsiai kutyafajta és a Kínában élő farkasok között, ami azt jelzi, hogy némi keveredés lehetett közöttük.
A kutatás ellentmond egy korábbi genetikai tanulmánynak, amely szerint valamennyi kutya kelet-ázsiai eredetű. Az előző tanulmány azonban csak a mitokondriális DNS-re alapult, amely a teljes genetikai állománynak csupán az a kis szakasza, amely a sejt energiaellátásáért felelős mitokondrium nevű szervecskében található, nem pedig az osztódó sejtmagban.
Az első archeológiai feljegyzések a kutyákról 31 ezer évvel ezelőttiek, egy dán doghoz hasonló állatra vonatkoznak, és Belgiumból származnak. Az első közel-keleti kutyák 12-13 ezer évvel ezelőtt jelentek meg. Mint Wayne elmondta, a mai kutyák 80 százaléka modern fajta, amely a Viktória korabeli tenyésztési "láz" óta alakult ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap