Főpróbát tartottak a nácik a Kristályéjszaka előtt
2013. november 8. 13:49 MTI
Korábban
Lángokban áll!
Németország 1938-as határai között és az úgynevezett keleti német területeken együtt összesen nagyjából 1200-1400 zsinagóga és más zsidó vallási rendeltetésű épület állt a novemberi pogromok előtt. A napokig tartó pusztításban nagyjából ezer épületben tettek kárt a nácik, számos esetben lakossági közreműködéssel - mondta Ulrich Baumann, a kiállítás kurátora. Több száz épület teljesen megsemmisült, sok viszont sértetlen maradt. Nem gyújtották fel például azokat a zsinagógákat, amelyek nem az utcafrontra, hanem lakóházak közé, egy háztömb közepére épültek, mert nem akarták megkockáztatni, hogy a lángok átterjednek a környező, esetleg nem zsidók lakta épületekre - emelte ki Baumann.
Egy ilyen "baleset" visszavethette volna a rendszer és a zsidóüldözés társadalmi támogatottságát. A nácik más vonatkozásban is körültekintően jártak el, óvták a rezsim nemzetközi megítélését. A kasseli zavargásról például felső utasításra nem készültek hivatalos felvételek. A nemzetközi sajtóban így csak jóval később terjedt el a Kristályéjszaka híre. Az első fénykép november 20-án jelent meg, a The New York Times-ban - mondta Andreas Nachama.
A 75. évfordulóra készített kiállításra a Kristályéjszaka előtti és a pogromok utáni állapotokat bemutató dokumentumokat gyűjtöttek össze. Azt is megvizsgálták, hogy miként formálódott az események emlékezete, és ennek érzékeltetése céljával a kiválasztott zsinagógák, vagy éppen hűlt helyük jelenlegi állapotát is bemutatják a kiállításon, amely az Elpusztított sokszínűség című berlini tematikus év egyik utolsó rendezvénye. A programsorozat január 30-án, Adolf Hitler kancellári kinevezésének 80. évfordulóján kezdődött, és több mint 500 kiállítással, felolvasással, előadással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és egyéb projekttel mutatták be, miként változott át a kozmopolita világváros a nácik fővárosává.
A Kristályéjszaka történetét bemutató tárlat azonban nem csak Berlinről szól, németországi városok zsidó templomai mellett például egy-egy bécsi, kalinyingrádi, gdnaski és strasbourgi zsinagóga sorsán keresztül ábrázolja a több mint hatmillió európai zsidó halálához vezető folyamat egyik első csúcspontját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap