Visszadátumozta fényképeit, hogy megmentse a cenzúrától: Escher Károly fotóöröksége
2021. február 16. 12:31 Múlt-kor
Korábban
A fotóművész és a szociófotós
Escher a fotóművész titulust ugyan elutasította – ahogyan az Tőry Klára: Escher Károly (1890-1966) élete és ritkán látott felvételei című cikkében olvasható –, de a képtudósítást egyértelműen művészi rangra emelte. Az aktualitások művészi ábrázolásmódját érzékenységével és egyedi látásmódjával valósította meg.
Mindent a maga mozgásában, változásában és valóságában akart megörökíteni. Alkotói munkájában központi eleme volt a mozgás megragadásának, korát megelőzve – sok kritikát kiváltva – a kimerevített kép tűélességének ellenében teret engedett a bemozdulás életlenségének. Emellett a természetesség híve volt, azt vallotta, a fotósnak arra kell törekednie, hogy képét az adott fényviszonyok között készítse el, vaku használata nélkül.
Életművének meghatározó részét jelentik a szociofotók, amelyek a társadalom perifériájára szorultak világát mutatják be. Szociális érzékenysége a nyomortelepeken élők felé fordította figyelmét és kameráját. Emlékirata szerint az Est Lapokban megjelent nyomortelep-riportjai hozzájárultak a pesterzsébeti Hangya-telep felszámolásához. Összességében azonban Escher realista és társadalomkritikus szemléletű fotóriportjainak a két világháború közötti és az 1948 utáni Magyarország sem biztosította a szükséges demokratikus közeget és szabad légkört.
1945 után a különböző politikai pártokhoz kötődő lapok sűrűn foglalkoztatták. A kommunista halatomátvétel után az ország valós viszonyait, az emberek nyomorát már nem lehetett sem írásban, sem képben nyilvánosságra hozni. Az ekkor készült szociofotóit – ahogyan azt Albertini Béla és Stemlerné Balog Ilona kutatási bizonyították – Escher úgy mentette meg az utókornak, hogy az 1930-as évekre visszadátumozta, átnevezte azokat.
Így lettek például az 1946-os lakosságcsere folytán Szlovákiából kitelepített, menekülttáborokban élő magyar családokból az 1930-as évek gazdasági válságának munka- és lakhatás nélküli áldozatai, vagy így „alakult át“ az 1940-es évek gyermekszegénysége az 1930-as évek legvégtelenebbeket sújtó nyomorává, legalábbis a képfeliratok erejéig.
Az 1950-es években is aktív volt, fotókiállításokon szerepelt, több díjat kapott, még egy könyvet is publikált Vajda Miklóssal közösen az 1951-ben tragikus körülmények között elhunyt Bajor Giziről. Mindemellett nevéhez fűződik a Petőfi Sándort ábrázoló dagerrotípia kémiai úton történt 1955-ös restaurálása, megmentése is. Aktivitásához és megjelenéseihez képest az első önálló kiállítására elég későn, csak 1965-ben került sor a Magyar Nemzeti Galériában. Escher Károly 1966. február 16-án hunyt el.
Hagyatékának gazdagságáról sokat elmond, hogy több tízezer felvétele maradt fenn, ebből több ezer jelent meg nyomtatásban. Több múzeum, magángyűjtemény és fotóarchívum őrzi örökségét. 2010-ben a Mai Manó Ház Az ismeretlen ismerős címmel rendezett kiállítást Escher munkásságából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap