Vesztére indult El Dorado keresésére I. Erzsébet kedvenc felfedezője
2020. május 25. 17:48 Múlt-kor
Korábban
A börtönévek
Raleighnak továbbra is meggyőződése volt, hogy Dél-Amerikában felfedezetlen kincsek rejtőznek, az expedíció pedig csak erősítette eltökéltségét, hogy megszerezze őket.
Mindössze négy hónappal azután, hogy visszatért Londonba, egyik leghűbb emberét, Lawrence Keymist elküldte felderíteni az aranybányát, amelyről Putijma beszélt.
Keymis rossz hírekkel szolgált: Morequitónál már egy San Thomé nevű spanyol erősség állt. Raleigh egy éven belül újabb hajót küldött a térségbe, ezúttal az Orinocótól délebbre fekvő területekre, mert a Keymis által útja során gyűjtött információ szerint Manoa valójában jóval délebbre volt található.
I. Erzsébet uralmának utolsó évei azonban nem kedveztek Raleigh-nak, a királynő halálát követően pedig még rosszabbra fordult sorsa. 1603 őszén megvádolták az új uralkodó, I. Jakab elleni szervezkedéssel, és a következő 12 évet a londoni Tower börtönében töltötte.
1609-ben az ifjú trónörökös, Henrik herceg megfinanszírozott egy Robert Harcourt által a térségbe vezetett újabb expedíciót, az év végén pedig Sir Thomas Roe is szerencsét próbált az Orinoco vidékén. Ő 18 hónappal később tért vissza, és azt állította: Manoa nem létezik.
Raleigh-t e hírek a legkevésbé sem tántorították el. Miután 1616-ban I. Jakab szabadon bocsátotta, engedélyt adott neki, hogy visszatérjen Dél-Amerikába, és nyomára leljen az aranybányának, amelyről beszélt.
A király kikötötte, hogy Raleigh nem bocsátkozhat harcba a San Thoménál állomásozó spanyolokkal – az új király másfajta diplomáciát folytatott, mint elődje.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.