Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor
Korábban
Gaius (Caligula), az önjelölt isten (uralkodott Kr. u. 37-41)
Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus a „Caligula” („csizmácska”) becenevet gyermekkorában kapta apja, Germanicus embereitől, mivel szívesen öltözött be katonának. Uralkodása ígéretesen indult, egy komoly betegséget követően azonban olyan paranoia lett rajta úrrá, amely egyre különösebb viselkedésre sarkallta – akár az is igaz lehet, hogy vérfertőzést követett el húgával, Julia Drusillával, akit örökösének is megtett.
Caligula különösen élvezte, ha megalázhatta a szenátust. Egy alkalommal kijelentette, hogy bárkit kinevezhetne konzullá, akár még a lovát is – a közvélekedéssel szemben azonban ezt végül nem tette meg. Apja nyomdokaiba akart lépni hadvezérként, de Germaniába vezetett hadjárata nem mondható túl eredményesnek, Britannia tervezett inváziója pedig egy egészen másfajta „háborúvá” alakult: kijelentette, hogy a tengeristen Neptunus ellen kell hadat viselnie, és megparancsolta katonáinak, támadjanak kardjaikkal és lándzsáikkal a vízre, zsákmányként pedig gyűjtsenek össze kagylóhéjakat.
Caligula mindemellett istenné kiáltotta ki magát, és gyakorlatilag egyeduralmat vezetett be Rómában. Tiberius példáját követve árulóként végeztette ki vélt vagy valós ellenségeit, veszte azonban gúnyolódása lett: gyerekes módon gúnyolta saját praetorianus gárdájának egyik tagját, Cassius Chaereát, aki aztán a palotajátékokon megszervezte a császár megölését. Habár állítása szerint istenként halhatatlan volt, a merénylet mégis sikeres volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap