Vaskori pénzérmék százaira bukkantak egy brit vasút építése közben
2021. július 15. 17:07
Több száz ritka, vaskori érmét találtak régészek egy vasútvonal építése előtt végzett archeológiai feltáráson Nagy-Britanniában. A HS2 nagysebességű vasútvonal építésének előkészítésekor a nyugat-londoni Hillingdonban kerültek elő a föld alól az apró érmék, amelyek a Kr.e. 1. századból származnak.
Korábban
A brit törvények szerint a lelet nemzeti kincsnek számít, és egy múzeumban helyezik majd el. Az érmék egyik oldalán a görög isten, Apollón arcképe látható, a másikon pedig egy támadó bika. A tervezés azokra az érmékre hasonlít, amelyeket kétezer éve vertek Marseille-ben.
Az érmékre azt követően bukkantak rá, hogy egy vihar megbolygatta a feltárás területét, és a régészeknek felkeltette a figyelmét egy többitől elütő színű földdarab.
A föld egy folton sötét zöldeskék volt, ami oxidálódott fém jelenlétére utalt, és mikor közelebbről megvizsgálták a helyet, felfedezték az érméket.
A lelet jelentőségét hangsúlyozva a kutatók elmondták, hogy különösen azért tartják fontosnak, mert adalékokkal szolgál arról, hogy milyen lehetett az élet Hillingdonban kétezer évvel ezelőtt.
A körülbelül 3 centiméter átmérőjű érmék abból az időből származnak, amikor a rómaiak kezdtek letelepedni a Brit-szigeten és létrehozták Londiniumot.
A történészek szerint az érméket vagy az isteneknek szánták ajándékként vagy egy birtok határát jelölték meg velük. Nem valószínű, hogy fizetőeszközként használták, mert akkoriban inkább cserekereskedelem folyt.
A HS2 építkezés előkészítésekor 11 ezer éves kőszerszámokat is feltártak Londonban, amelyek arra utaltak, hogy az emberek a folyó partján éltek a középső kőkorszakban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Ősi maja hős falfestményére bukkantak
- Első alkalommal nevesítettek egy maja csillagászt
- Érintetlen ókori maja várost tártak fel Mexikóban
- Évszázadokkal később is zarándokoltak az elhagyott maja városokba
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát
- Természetes éghajlati ciklusok okozhatták a maja civilizáció hanyatlását
- Ősi maja labdajáték-pályát tártak fel Mexikóban
- Nyitott tanácskozótermek bizonyítják a maja politikai reformokat
- Feltérképezték a maja Atlantiszt
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap














