A korzózás szokása a főváros népességének rohamos bővülése idején, a 19. század utolsó harmadában vált népszerűvé. A zsúfolt nagyvárosi közegben a poros, zajos utcák és a többnyire csak minimális komfortot biztosító lakókörnyezet miatt tömeges igény jelent meg az egészséget szolgáló, rendszeres sétára. Még a jó körülmények között élő, tehetős polgári családok körében is felértékelődött a pihentető, természetes környezet. A főváros parkjai és sétaterei az 1870-es évektől a társasági élet kedvelt színterévé váltak. Állandó korzók alakultak ki a főváros több pontján. Az egyik legnépszerűbb helyszín a Városliget volt, ahol a korzózás egyszerre szolgálta az egészséget és a társadalmi reprezentációt.
 

A 19. század végi Budapest több pontja kínált naponta alkalmat a korzózásra. A sétatereken általában kora délelőtt és késő délután jelent meg népes társaság. Egy korabeli leírás szerint „megélénkül öt óra tájban nemcsak a Kossuth Lajos utca és a Duna-part, hanem az Andrássy út, a Stefánia út, a Kerepesi út, a körutak, a Liget, egész Budapest”. Az egyes társadalmi csoportok nyilvános találkozási szokásai különbözőek voltak, a korzók közönsége vagyon, foglalkozás, sőt felekezet szerint is megoszlott.

Köznép és úri közönség

A Városliget ebből a szempontból kivételnek számított. A Pesti Hírlap szerint a Stefánia korzóra nem volt jellemző az elkülönültség: „Van azonban vegyes korzó is, a Stefánia úti. De itt is a természeti különválás bölcs törvényei megteremtették a kocsiutat az igen előkelő, és a gyalogutat a csak előkelő közönség számára.

De azért sűrűn előfordul, hogy a lipótvárosi gentrylány, aki angol nevelőnőjével teniszcipőben, a teniszütőt lóbázva siet hazafelé, a kioszk előtt ácsorgó kereskedősegédbe ütközik, aki áhítattal hallgatja a bosnyák ezred zenekarát, Budapestnek ezt a legolcsóbb és legnépszerűbb filharmóniáját.”

A vegyes összetételű közönség nem csak a Stefánia korzóra volt jellemző. A különböző társadalmi csoportok békésen megfértek egymás mellett a Városliget más részein is. Mindegyik rétegnek megvoltak a saját terei, szórakozóhelyei a Ligetben. Olyan hely, ahol az arisztokrácia tagjai és a cselédek, bakák együtt szórakoztak volna, a kor szelleméből adódóan nem létezett.

Az együttlét lényegében egymás nézésében merült ki. „Egyszer a népliget a színhely, a köznép a szereplő, az elegáns világ a néző; máskor a turf, a corso képezi az arénát, ahol a créme a szereplő és a plebs a néző” – olvashatjuk a szokásokat jól ismerő Jókai Mór pontos leírásában.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tél számában olvasható.