Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből
2018. október 11. 12:47 Múlt-kor
Korábban
Európában eleinte „az ördög italának” hitték
A velencei kereskedők által Itáliába hozott kávé hamar felkeltette a különféle hatóságok figyelmét. A Közel-Keletre utazó európaiak beszámolóiból már ismert volt, hogy a rejtélyes és idegen földön egy ugyanennyire rejtélyes és különös italt isznak. A katolikus egyház „a Sátán keserű találmányának” nevezte, amely szemükben az iszlám szelét is magában hordozta. Ráadásul az egyháznak az volt a benyomása, hogy a fekete, tudatmódosító hatásúnak vélt ital az eucharisztia során fogyasztott bor egyfajta kifordított ellentéte, megcsúfolása, így tiltásra került.
A tiltás akkora felhördülést eredményezett, hogy VIII. Kelemen pápának kellett beavatkoznia: miután megkóstolta a kávét, kijelentette, hogy a muszlimok mellett a keresztények is ihatják. A kóstolás során állítólag így szólt: „Ez az ördögi ital oly finom, át kellene vernünk az ördögöt azzal, hogy megkereszteljük!” Innentől a kávéról elterjedt a köznyelvben is, hogy „az ördög itala”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap