Vámpírok és istenek is lehettek a múltban a vörös hajú emberek

2019. március 6. 17:02 Múlt-kor

A vörös hajú emberek – tulajdonságuk viszonylagos ritkaságánál fogva – gyakran találják magukat mások gúnyolódásának célpontjában. A történelem során sokszor ennél is súlyosabb sértések érték őket – előfordult, hogy az életükbe is kerülhetett a hajuk színe.

Korábban

Az ókori Görögországban sokan úgy hitték, akinek vörös haja van, halála után vámpírrá változik, emiatt esetükben gyakrabban folyamodtak hamvasztáshoz. A kereszténység elterjedésével a vörös haj Júdás alakjával kapcsolódott össze, ez pedig visszacsatlakozott a balkáni vámpírlegendákhoz, mivel egyes népi hiedelmek szerint Jézus elárulása utáni öngyilkosságát követően Júdás lett az első vámpír. E hiedelmekben az árulásért kapott harminc ezüstpénz miatt sebezhetőek meg ezüsttel a vérszívó lények.

A régi korok vallási felfogása tehát sokszor kiáltotta ki bűnösnek a vörös hajúakat – ebben azonban könnyen szerepet játszhatott az, hogy szebbnek látták őket a többi embernél. Ennek nyomai az ókori és középkori zsidó mitológiában is fellelhetők: a legtöbb magyarázat szerint Lilit, Ádám első szerelme – egy démonszerű alak – vörös hajú volt. Lilit azután hagyta el Ádámot, hogy a férfi azt követelte tőle, engedelmeskedjen parancsainak. Lilit ennek nyomán egyszerre a bűn jelképe és a női szabadság megtestesítője lett.

A boszorkánysággal is gyakran összekapcsolódott a történelem során a vörös hajszín: már az ókori Egyiptomból származó feljegyzések szerint is szokás volt a vörös hajú embereket feláldozni, hogy a közösség elkerülje a balszerencsét. A középkori Franciaországban a prostituáltaknak – amellett, hogy Párizsban csupán a számukra kijelölt területen űzhették mesterségüket – kötelező volt vörösre festeni a hajukat, hogy megkülönböztessék magukat a „tisztességes” nőktől.

Az európai középkorban a boszorkánylegendákhoz hozzátett a Júdással való kapcsolat, amely sok esetben odáig szította a népi előítéleteket, hogy a vörös hajat egyenesen a zsidó származás jegyének tartották. Ez visszaköszön például Shakespeare-nél is a kora újkorban: A velencei kalmár című darabjában a zsidó uzsorás, Shylock haja is vörös, és az őt alakító színészek hagyományosan vörös parókát öltöttek. A spanyol inkvizíció hatalmának csúcsán szintén e hitben diszkriminálták és büntették a vörös hajúakat.

Mindemellett előfordult olyan is, hogy a vörös hajat kívánatos, pozitív tulajdonságként értelmezték. Az ókori Görögországtól északra, nagyjából a mai Bulgária területén élő trákok körében például előnyös tulajdonságnak számított a vörös haj, és az ókori görög forrásokban is gyakran találkozni azzal, hogy déli szomszédaik egyfajta kívánatos, egzotikus tulajdonságnak tartották a trákok körében elterjedt hajszínt. A trákok számos általuk tisztelt istenség esetében is kimondottan említették, hogy az vörös hajjal és kék szemekkel bír. E tulajdonságokat a becsületesség és a bátorság jeleinek tartották.

A tudomány álláspontja szerint a vörös hajú emberek néhány dologban biztosan különböznek másoktól, nevezetesen a fájdalomreceptoraik működésében és a bőrük napfényre való érzékenységében. A lefolytatott kísérletek szerint bár többnyire élesebben érzékelik a fájdalmat, egyes orvosi érzéstelenítőkből többre, másokból azonban kevesebbre van szükség esetükben a fájdalomérzet csökkentéséhez – erre a rejtélyre még nem találtak magyarázatot. Az MC1R gén mutációja, amely a vörös hajszínt előidézi, emellett a bőrre is hatással van. A vörös hajú emberek világosabb bőre ugyan több természetes D-vitamin termelését képes előidézni a testben, azonban lényegesen érzékenyebb is a napfényre, ezáltal pedig megnő az égés és a bőrrák kockázata.