Valóságos háborúval szorították vissza a tengeri kalózkodást a korabeli nagyhatalmak
2022. november 11. 08:54 Múlt-kor
Korábban
Morgan kapitány és a „spanyolok csépharadója”
Míg a muszlim kalózok – viszonylag szervezetten – Európát tartották rettegésben, addig az eleinte sokszor a nyugati hatalmak megbízásából, később saját szakállukra „dolgozó”, a berber kalózoknál jóval kisebb erőt képviselő európai társaik főként Észak-és Közép-Amerika, a Karib-térség vizeit fosztogatták. Bár a kalóz-világtörténetben egyértelműen kisebb jelentőségűek voltak a berber kalózoknál, a populáris kultúrában még ma is egyfajta romantikus légkör lengi körül az alakjukat.
Közéjük tartozott a Panamát 1671-ben kifosztó Henry Morgan kapitány, akit II. Károly angol király még lovaggá is ütött, valamint a „spanyolok csépharadója”, Francois l’Olonnais, eredeti nevén Jean David Nau, a történelem egyik legkönyörtelenebb kalóza is.
A karibi kalóztevékenység első számú krónikása, Alexander Exquemelin szerint l’Olonnais egy alkalommal kitépte egyik spanyol foglya még lüktető szívét, mivel úgy gondolta, félrevezette a San Pedro elleni támadás során, kicsit megcsócsálta a testrészt, majd másik foglyához vágta, akinek már eszébe sem jutott félrevezetni a kalózvezért.
Francia kalózok támadnak meg egy spanyol hajót
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Bár a 17. században a franciák és az angolok a spanyolok karibi térségben meglévő kereskedelmi monopóliumának megtörése érdekében – mondjuk így – szemet hunytak a nyugat-európai kalózok újvilágbeli fosztogatásai felett, miután a spanyol egyeduralom megtört, már ők sem voltak érdekeltek a saját országoktól távoli vizeken megfigyelhető kalózkodás támogatásában. A kalózok a század végére a spanyol hegemónia megtörésének nélkülözhetetlen alkatrészeiből a szabad kereskedelem kerékkötői lettek.
A britek eleinte éppen a Jamaica kormányzóhelyettesévé kinevezett Sir Henry Morgan segítségével kezdték meg az érdekeiket egyre kevésbé szolgáló karibi kalóztevékenység felszámolását. Eszközül az amnesztiát választották, amely felemás eredményt hozott. Morgan a kalózok egyik legfőbb menedékének számító jamaicai Port Royalban kihirdette, hogy aki felhagy a kalózkodással, nemcsak kegyelemben részesül, hanem még földet is kap, aki viszont ragaszkodik addigi életmódjához, nem számíthat a hatóságok jóindulatára.
Henry Morgan spanyol foglyaival
Bár sokan elfogadták a feltételeket, mások féltek feladni magukat, mivel számos történet keringett körükben a kalózokat kegyelemmel hitegető, majd átejtő tisztviselőkről, és voltak, akik nem akartak lemondani a kalandos életvitelükről. Így ők csak székhelyüket tették át a Bahamákra, New Providence szigetére, ám továbbra is a karibi térséget fosztogatták.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![művészet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/42.jpg)
művészet
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra
- Működhet a street art egy múzeum falai között?
- Klasszikus és kortárs műtárgyakkal várja a látogatókat a Füred Art Week
- Különleges módon ötvözi a zenét és a modern művészetet a SONART projekt
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- Hét különös haláláset a tudomány és művészet világából
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Múzeumhálózata tette halhatatlanná Peter Ludwigot
- Díjátadóvál zárták az Operaház Szláv szezonját
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap