Valós és elképzelt alakoktól egyaránt rettegtek a 19. századi Londonban

Az 1862-es „fojtogatópánik”

Viktória királynő (ur. 1837-1901) idején London egyre terjeszkedő nagyváros volt, a kor legkiterjedtebb birodalmának központja. Az ipari forradalom fejlődésének nyaktörő üteme azonban magával hozta a zsúfolt nyomornegyedeket, amelyekkel kapcsolatban az egyre nagyobb szerephez jutó tömegmédiába gyakran egy kiterjedt alvilágról szóló történetek jelentek meg. Az aggódó londoni polgárság könnyen hihette, hogy minden sarkon veszély leselkedik rá – egy 1862-es eset pedig látszólag megerősítette e félelmeket.

Július 17-én Hugh Pilkington, a Lancashire megyei Blackburn szabadelvű parlamenti képviselője egy estébe nyúló ülésről igyekezett hazafelé, amikor ismeretlenek hátulról rátámadtak, fojtófogásba vették, és elvették értékeit. A képviselő túlélte az esetet.

A sajtó kíméletlenül felkapta a történetet, és a lapok az utcai erőszak növekvő tendenciájáról kezdtek cikkezni – annak ellenére, hogy a valóságban szó sem volt ilyesmiről. A közvéleményt magával ragadta a pánik – az emberek elhitték, hogy az utcát fojtogatható áldozatokra vadászó bűnözők járták.

A szenzációhajhász cikkek a növekvő számú próbára bocsátott bűnelkövetőre terelték a gyanút, azt az új igazságszolgáltatási gyakorlatot kritizálva, amely csökkentette az Ausztráliába deportáltak számát. A Punch című szatirikus hetilap számos karikatúrájában az új veszély elleni védekezési módszereket mutatott be – például a párosával, egymásnak háttal való sétálást, illetve a fojtás ellen védő, nagy méretű tüskékkel ellátott nyakörv viselését (ilyeneket egyébként a londoni rendőrség első egységeinél valóban viseltek a felszerelés részeként).

A sajtótól természetesen a rendfenntartó szervek is megkapták a magukét, de a börtönviszonyok enyhítését célzó reformokat is támadták a lapok. A pánikkeltő kampány olyannyira sikeres volt, hogy a parlament még 1863-ban megalkotta és elfogadta az ún. „fojtogatótörvényt”, amely az erőszakos rablásokért való büntetésként újra bevezette a korbácsolást.

Habár maga a pánik viszonylag hamar tovatűnt, hatása hosszabb távú volt: a rehabilitáció helyett ismét az elrettentés vált a büntetéspolitika fókuszává, ami hosszú időre biztosította a bűnözéssel szembeni keménykezű hozzáállás fennmaradását. Ahogy a The Times cikke is megjegyezte: „Messze fontosabb egy londoni számára, hogy a nap vagy az éj minden órájában biztonsággal róhassa London utcáit.”

1. Az 1862-es „fojtogatópánik”
2. A Manchester Square-i disznófejű nő
3. Halálos kísértetkastély a Berkeley Square-en
4. Rugólábú Jack rémuralma

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
• A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
• Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
• Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
• Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
• Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
• Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
• Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
• Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban