Valódi indonéziai expedíciók eseményei szülték King Kong alakját

A tavaly mozikba került Kong: Koponyasziget a legutóbbi példa arra, hogy a mozilátogatókat továbbra is érdekli ez a láthatóan időtlen történet. A King Kong „márka” keletkezéséhez vezető, annak alapjául szolgáló történetről azonban ritkán hallani.

A film cselekményének becsvágyó filmrendezőjét, a Robert Armstrong által alakított Carl Denhamet és a titokzatos Koponyaszigetre vezetett expedícióját, valamint a szigeten talált szörnyetegeket valódi expedíciók ihlették. Ha a film producerei megtehették volna, a King Kong helyett valóságos dokumentumfilmet forgattak volna – legalábbis saját mércéjük szerint annak számított volna.

A film fő kigondolója és agytrösztje Merian C. Cooper volt, aki maga sem festett volna furán a filmvásznon. Ray Morton, több mai sikeres hollywoodi produkció forgatókönyvírója így nyilatkozott róla: „világjáró kalandor, igazán színes fickó. Háborús hős volt. Egyszer-kétszer lelőtték az első világháborúban és a lengyel-szovjet háborúban is. Elképesztő története volt.”

Cooper szerelme a kamerával akkor kezdődött, amikor elkezdte filmen dokumentálni utazásait partnerével, a később a King Kongot is vele együtt rendező Ernest Schoedsackkal. A szórakoztatásra való hajlamuk kifejezéseként a páros rendszerint kitalált történetek köré vágta össze az általuk készített filmanyagot – ezeket „természeti drámáknak” nevezték.

Valóban volt bizonyos dokumentumértéke a filmeknek – a természetfilmeket még napjainkban is sokszor kritizálják azért, mert fiktív történeteket költenek az általuk ábrázolt jelenetek köré. Cooper azonban igazi showman volt, és saját korának szülöttje. Morton szerint „Cooper eléggé egy 19. századi ideálját képviselte a természetvédőnek. Ez azt jelentette, hogy kimész, lelövöd az állatokat, kitömöd őket, és kiállítod őket egy múzeumban, mert téged érdekelnek az állatok. Ez volt nagyjából az ő hozzáállása is.”

E „természeti drámák” sorozata arra vezette Coopert, hogy egyre nagyobb és jobb dolgokat akarjon vászonra vinni. Nagy érdeklődést tanúsított az emberiség szőrös testű ősei iránt, és egy ilyen lény köré akart rendezni egy filmet. A King Kong forgatókönyve azonban nem ebben gyökerezett, hanem a sárkányokért folytatott keresésben.

Cooper egy másik barátja, William Douglas Burden 1926-ban ellátogatott az akkori Holland Kelet-Indiák (a mai Indonézia) részét képező Komodo szigetére, annak lehetőségét keresve, hogy ő legyen az első nyugati, aki lát – és befog – egy komodói sárkányt. Burden különleges kalandok iránti vágyában tulajdonképpen riválisa volt Coopernek – hozzá hasonlóan olyan személyiség volt, aki maga is mintha a filmvászonról lépett volna a való életbe.

Burden a klasszikus jóképűséget képviselte – széles homlokkal, ádáz tekintettel, prominens állvonallal, és makulátlan hajfürtökkel –, és Cooperhez hasonlóan csak a kalandra szomjazott. A vad, isten háta mögötti helyeket és az átvághatatlan dzsungeleket jobban kedvelte, mint a kényelmes életmódot, amelyben a Vanderbilt-vagyon egyik örököseként felnőtt.

Ez volt tehát a vadász. Áldozatairól Burden 1978-as gyászjelentésében így írnak: „A komodói sárkányok talán még veszélyesebbek voltak, mint a róluk mesélt történetekben, amelyek szerint könnyedén letapossák a növényzetet, küllemükben kísértetiesen dinoszaurusz-szerűek, 'egy ültő helyükben elfogyasztanak egy egész bivalyt'.” A cikk méretüket és tömegüket körülbelül három és fél méterre és 160 kilogrammra becsüli.

A King Kong-koncepció magvai itt lettek elhintve. A szörnyetegek ott voltak, arra várva, hogy valaki befogja őket. Az emberi elem is helyén volt. Magát Coopert láthatjuk Carl Denhamnek, Burden talán a Bruce Cabot által játszott főhős, Jack Driscoll mintájául szolgált. De mi a helyzet Ann Darrow-val, a hírnévre vágyó kezdő színésznővel, aki még nem tudja, hogy egy óriás gorilla fog beleszeretni?

A szereplő „eredetije” Catherine White Burden, aki elkísérte férjét az expedícióra, és váratlanul közel került a veszélyhez. Nem volt az a sikolykirálynő, akit Fay Wray játszott a filmben, de az előkelő hölgy nem volt éppen felkészülve a kalandra. A komodói sárkányok ereje nem volt alábecsülendő, és a házaspár végignézte, ahogy a befogott példányok kirágják és -karmolják magukat a nehéz, hálókkal is összefogott dobozokból, amelyekben el akarták őket szállítani. Egy ponton Catherine az egyik sárkány közvetlen közelébe került, és ha valaki nem lép közbe és lövi le az állatot, vélhetően koporsóban, és nem férje oldalán utazott volna haza.

Cooper a történtekről értesülve teljességgel lázba jött a vadregényes eseményekről – és nála a hangsúly a dolgok „vad” részén volt. A három befogott varánusz mellett Burden csapata több ezer mintapéldányt hozott az Egyesült Államokba Komodo szigetének élővilágából, négylábúakat, madarakat és ízeltlábúakat egyaránt. A „sárkányok” közül kettő a bronxi állatkert sztárjává vált, hasonlóan ahhoz, ahogyan később a filmben Kongot láncokban tárják a nagyvilág elé.

Míg azonban a filmbéli „világ nyolcadik csodáját” egy hősies küzdelem végén lelövik az Empire State Building nevű felhőkarcoló tetejéről, az óriási varánuszok az állatkertben pusztultak el. Ezt követően kipreparálták őket, hogy továbbra is látványosságként szolgálhassanak. A későbbiekben csatlakozott hozzájuk az állatkert preparátumai között egy gorilla is – ez az állat maga is legalább akkora látványosság volt, mint a sárkányok.

Ahogy Ray Morton is elmondta: „A gorillák akkoriban (…) majdnem még egy kissé mitikus lényeknek számítottak. Nyugati ember először a 20. század legelején vagy a 19. század végén látott gorillát. Az emberek így nem tudtak olyan sokat róluk. Ez azért fontos, mert Cooper tudta, hogy ezáltal azzá formálhatja őket, amivé csak akarja.”

Cooper a maga részéről tudta, megvan minden hozzávalója egy igazi hatásvadász „természeti drámához”. Eldöntötte, gorilla és sárkány gigászi küzdelme lesz a film, ezt a tervet azonban keresztülhúzta egy igen kellemetlen tényező – az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági világválság. A befektetők nem voltak túl lelkesek az iránt, hogy egy dzsungelbéli kirándulásba fektessék pénzüket, így Cooper más vállalkozásokba fogott. Végül az RKO (Radio-Keith-Orpheum) filmstúdiónál helyezkedett el, ahol egy Creation (Teremtés) című dinoszauruszos projekt keltette fel a figyelmét.

A film alapötlete az volt, hogy modern emberek egy távoli szigeten letűnt korok lényeivel találkoznak – ez nem esett túl távol Cooper eredeti koncepciójától. A különbség annyi volt, hogy Willis O'Brien animátor a stop motion technika segítségével szándékozott életre kelteni a természetet: az eljárás keretében képkockánként beállított jeleneteket dolgoznak utólag össze, a mozgás illúzióját keltve.

A Creation végül nem valósult meg, a King Kong azonban meghódította a világot. Nem csupán lenyűgöző tartalma miatt vált maradandó alkotássá, de a stop motion technika alapművének is tekintik. Az 1933 óta eltelt évtizedek alatt több újragondolása is született a filmnek – a legnevezetesebbek 1976-ban, illetve 2005-ben. Coopernek végül sosem nyílt alkalma eredeti elgondolásának megfelelően, „természeti drámaként” leforgatni a filmet, így azonban nagyobb sikert ért el vele – a New York betondzsungelét felforgató óriási emberszabású örök érvényű filmes toposszá vált.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2021

• Ókori emberáldozatok 
• A magyar könnyűzene a hetvenes években
• Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
• Piranesi rézkarcbörtönei
• Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
• A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
• Magyar konyha a gulyás előtt
• A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
• Az Én évtizede a rockzenében