Valóban szerepet játszottak a szabadkőművesek a francia forradalomban?
2023. február 3. 08:47 Múlt-kor
„A francia forradalomban minden – ideértve a legszörnyűbb gaztetteket is – előre kigondolt, megtervezett, kikombinált, eldöntött és megpecsételt volt. Mindent a legalávalóbb gazság okozott, amelyet olyan emberek hajtottak végre, akik már hosszú ideje szőtték az összeesküvés szálait titkos társaságok kebelében” – írta 1797-ben a korábbi jezsuita szerzetes, Augustin Barruel abbé. A történelmi összeesküvés-elméletek egyik első „mestere” jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szabadkőműves mozgalom hosszú évtizedeken át a francia forradalom kirobbantásáért felelős, destruktív, ördögi szervezetként maradjon meg a köztudatban.

Fogadás egy bécsi szabadkőműves páholyban 1784 körül
Korábban
Jézus Krisztus, a szabadkőműves
Az idők folyamán számtalan teória született a társaság eredetét illetően, melyeknek túlnyomó többsége a fantázia szüleménye. Egyesek szerint a szabadkőművesek története Noéig vezethető vissza, de van, aki olyan történelmi személyiségekkel is kapcsolatba hozta a szervezetet, mint Mózes, Szolón, Zarathustra, vagy Mihály arkangyal. Sőt, egy elmélet szerint Jézus Krisztus is szabadkőműves volt, de még a legalsó, inas fokozatot sem szerezte meg.
James Anderson protestáns tiszteletes 1723-ban megjelent munkája, a szabadkőművesség alapokmányának tekintett The Constitutions of the Free-Masons című művében Ádámot nevezi meg a mozgalom atyjaként. A Bédarride testvérek pedig még ennél is tovább mentek: egyenesen Istennel hozták összefüggésbe a szabadkőművesség megalapítását.
A szabadkőművesség gyökerei a középkori kőművességig nyúlnak vissza
Manapság a történészek már annak a hagyományos, évszázadokon keresztül fennálló felfogásnak a helyességét is vitatják, amely szerint a szervezkedés közvetlen kapcsolatban állt a hatalmas katedrálisokat megépítő középkori kőművesek mesterségével, vagyis az ún. operatív kőművességgel. Tény azonban, hogy a mozgalom szimbólumai, rítusai, valamint kifejezéskészlete tőlük eredeztethetők.

A középkori angliai és skóciai kőművesek az építési területen állították fel ideiglenes szállásukat, amelyet páholy néven emlegettek. A nagyszabású építkezéseken dolgozó kőművesek a kézművesek felső rétegéhez tartoztak, és különböző kiváltságokat élveztek.
A mesterek hatalmas szaktudással rendelkeztek, amelyhez a laikusok nem férhettek hozzá, így a titokzatosság légkörében folytatták tevékenységüket. Az építkezések során felhasznált terméskövet „freestone”-nak, vagyis „szabad kőnek”, az ezzel az építőanyaggal dolgozókat pedig szabadkőművesnek nevezték. A titulus kizárólag a legkiválóbb mestereket illette meg.
Szabadkőművesek gyűlése új tagok felvételére
A kőművesek mindenhol nemesi pártfogásban részesültek és a társadalom nagy tekintélyű, megbecsült tagjainak számítottak. Arisztokrata urak versengtek a kegyeikért, és az újkor hajnalán már maguk is a páholyok tagjaivá válhattak, ahol felfedezhették a szakma titkos fortélyait. Miután a páholyoknak egyre több nem-kőműves tagja lett, és az építészet helyett az eszmék és a filozófia határozták meg a páholyok tevékenységét, a 18. századra az operatív helyett az ún. spekulatív szabadkőművesség vált meghatározóvá.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


hidegháború
- Konkrétumok nélkül, de a hidegháború végének reményével zárult a máltai találkozó
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hajszálnyira az atomháborútól: a kubai rakétaválság
- Nem észlelte időben a nép haragját Irán utolsó uralkodója
- Az Északi-sarkkörön indult meg a hidegháború enyhülése
- Hiába a CIA figyelmeztetése, megelőzte a Szovjetunió a botladozó USA-t az űrversenyben
- Tévedések, félreértések és háborús retorika sodorta a pusztulás szélére a világot az 1980-as években
- Egy alezredes megfontoltsága akadályozta meg a nukleáris világvégét
- Clevelandi honfitársaink az amerikai haderőben
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe 19:05
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget 18:02
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József 16:05
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán 14:20
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól 12:21
- 1901-ből köszönti az utókort az eleki templom kupolájában talált időkapszulához írt levél 11:19
- A későn beköszöntő tél sem állíthatta meg a korcsolyázás szerelmeseit a Városligetben 08:20
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap