Valóban Moszkvában van a helye Vlagyimir nagyfejedelem emlékművének?
2015. november 4. 10:45 MTI
Hosszú huzavona után az állam és az egyház közösen rakta le kedden a Vlagyimir kijevi nagyfejedelem tiszteletére tervezett emlékmű alapjait Moszkvában. Egyesek szerint Moszkva nem megfelelő hely a szobor számára, I. Vlagyimir ugyanis Kijevből uralkodott, sehogyan nem kötődik Moszkvához.
Korábban
A szobor az orosz egység szimbóluma lesz - mondta Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter a ceremónián. Kirill moszkvai pátriárka megáldotta az alapkövet és a szentként tisztelt fejedelmet "egy új civilizáció megalapítójának" nevezte. Nagy (Szent) Vlagyimir (956-1015) 988-ban birodalmát, a modern Oroszország elődjének számító Kijevi Ruszt megtérítette a kereszténységre. Az orosz ortodox egyház cselekedeteit Krisztus apostolainak tetteihez hasonlítja.
A 12 méteres szobor a Borovickaja téren, a Kreml falától látótávolságban kap helyet, és várhatóan tavaszra készül el. Az első tervek szerint az emlékművet már szerdán felavatták volna, de a helyszín miatt kialakult vita következtében elhúzódott a projekt. Egyesek szerint Moszkva nem megfelelő hely a szobor számára, I. Vlagyimir ugyanis Kijevből uralkodott, sehogyan nem kötődik Moszkvához. A jelenlegi orosz főváros nem is létezett még a nagyfejedelem uralma idején. A helyszínről több mint 230 ezer moszkvai az interneten szavazott, ám a szobor helye továbbra is vitatható, mivel a Kreml szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A műemlék felállításának költségét, amelyet átszámítva mintegy 533 millió forintra becsülnek, adományokból finanszírozzák.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Hitler](/ih0Ax/label/.cut-640x400/75.jpg)
Hitler
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)