Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
2019. december 3. 16:41 Múlt-kor
Korábban
A Metamorphoses
Az Átváltozásokat Ovidius az Aeneis sikere által megihletve írta: maga is olyan epikus hosszúságú költeménnyel kívánt előállni, mint Vergilius. A mű kezdő soraiban kijelöli annak célját az olvasó számára:
„Új alakokká vált testekről indit a lelkem
szólani; isteneink! (hisz ez is mind általatok
lett), adjatok ihletet, és a világ eredő idejétől
végig, az én koromig legyetek vezetői dalomnak.”
A költemény mintegy 250 klasszikus isten és mitikus halandó történetét gyűjti össze, és amellett, hogy már saját korában óriási sikert aratott, a nyugati irodalom egyik legnagyobb hatású művének is tekinthető.
Számtalan képzőművészeti, zenei és irodalmi, valamint drámai alkotást ihletett azzal, hogy a szerelem, a vágy, a félelem és az isteni büntetések metamorfózisokat idéznek elő a verssorokban.
Tengerészek változnak delfinné, a szobrász Pügmalión csókja egy szobrot valódi nővé változtat, a vadász Aktaión pedig, miután meglesi a fürdőző Diána (Artemisz) istennőt, szarvasbikává változik, hogy saját kutyái tépjék szét.
A költemény egyik leghíresebb mozzanatában a nimfa Daphné a vágytól megbolondult Apollón isten elől menekülve babérfává változik:
„Fürtjei lombokká, fordult két karja faággá;
s lába, imént oly gyors, végződik lomha gyökérben;
arcát lomb fedi már, egyedül szép fénye a régi.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.