Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
2019. december 3. 16:41 Múlt-kor
Korábban
A veszélyek udvarlója
Kr. e. 2 körül befejezett háromrészes költeménye, az Ars amatoria (a szerelem művészete) Igazi szenzációnak bizonyult.
Az első két rész egyfajta útmutatásként szolgál a férfiak számára a nők elcsábítására, illetve szerelmük megtartására.
Ovidius szerint a távolság is jót tehet a kapcsolatok fejlődésének, de megjegyzi azt is, hogy nem tartozik a csábítás legjobb receptjei közé az, ha egy nőt a koráról kérdezünk.
A harmadik rész a nőknek szól, ebben a költő elmondja: nem feltétlenül rossz ötlet, ha az ember szándékosan féltékennyé teszi szeretőjét.
Ovidius számára a mű kiadása valóságos aranybányát jelentett: kézikönyve egy formális didaktikus műnek álcázva adott praktikus tanácsokat a fiatalabb közönség számára. A költő azonban a műveltebb olvasóközönséget is meg kívánta szólítani.
Amikor Ovidius a költői pályára lépett, Róma irodalomkedvelő köreiben két alak uralkodott: Vergilius és Horatius.
Előbbi a Róma eredettörténetét Homérosz trójai háborújával összekötő Aeneisszel, míg Horatius a frappáns Szatírákkal alkotott maradandót. E két író testesítette meg az Augustus uralma alatti irodalmi virágkort.
Az Ars amatoria megírásakor Ovidius már negyvenes éveiben járt, és sem különösebben nagy vagyonnal, sem jó kapcsolatokkal nem rendelkezett. Volt ugyan bőkezű mecénása, azonban az irodalmi körök, amelyekben mozgott, szinte jelentéktelenek voltak Vergiliushoz és Horatiushoz képest.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.