2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Valóban élhettek elvadult sertések a 19. századi London csatornarendszerében?

2019. október 8. 18:48 Múlt-kor

Disznók a sötét mélyben

Mayhew állítása szerint az egyik csatornavadásztól hallotta, habár nem nevesíti az illetőt. Még az újságíró is megjegyzi, hogy ez „egy különös mese, amely a parti munkások körében létezik.”

A legenda lényege, ahogy ő maga is némi kétkedéssel papírra vetette, hogy egy vemhes koca valahol Hampstead közelében a csatornába kóborolt, majd a csövek labirintusában szülte meg és nevelte fel utódait. „A folyamatosan odaömlő moslékon és szeméten” lakmározva „az alom igencsak megszaporodott, és csaknem annyira vadakká váltak, mint amennyire számosak.”

Szabad-e egyáltalán bármit elhinni Mayhew-nak? „Ő igen rendszeresen hivatkozott forrás a korabeli London kapcsán, úgy gondolom azért, mert nincs túl sok hasonló beszámoló a munkásosztálybeliekről” – mondta el Laurence Ward, a London Metropolitan Archives levéltár digitális szolgáltatásainak vezetője és a csatornában élő disznókat is érintő „Föld Alatti London” című kiállítás kurátora.

„Az emberi hangot kereső emberek gyakran hozzá fordulnak”. Mayhew beszámolói szigorúan alátámasztottnak tűnnek, egyes dolgok Ward szerint azonban igencsak sántítanak bennük.

Művének egyes illusztrációi mellett például az szerepel, hogy dagerrotípiák alapján készültek, amit a levéltáros szakember rendkívül gyanúsnak ítél: „Gondoljunk bele a sötét csatornában való fényképezés körülményeibe – talán gyertyafény mellett.”

Mindazonáltal Mayhew nem az első, és nem is az utolsó újságíró, aki a London alatt élő sertésekről számolt be. A történet egyik változata legalább 1736-ig követhető vissza, eszerint egy disznó egy mészárostól elszökve a csatornában lelt menedékre valahol Smithfield Bars közelében, majd öt hónapon át élt a város alatt, mígnem a Fleet Ditchnél újra a felszínre nem jött.

„Londoni mendemondák: a világ legélénkebb városának legendái és hagyományai” című 2008-as művében Steve Roud a mese egy 1859. októberi felbukkanására mutat rá, mégpedig a Daily Telegraph című hírlap hasábjain.

A cikk amellett, hogy lehetségesnek tartotta „felfedezetlen őserdőfoltok létét a Hyde Parkban”, arról is beszámolt, hogy „Hampstead csatornái egy szörnyű fekete disznófajt rejtenek, amelyek a nyálkás zavarosban tenyésznek és kóborolnak.”

Roud szerint nem egyértelmű, hogy a Telegraph újságírója Mayhew-nál olvashatta a történetet, vagy máshonnan értesült róla. Hasonló fantáziadús, színes elemekkel tarkított, mint a New York szennyvízcsatornáiban tenyésző aligátorokról szóló 20. századi beszámolók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Fleet-csatorna javítása (kép forrása: smithsonianmag.com)„A csatorna átmosása” Henry Mayhew kiadványában, állítása szerint részben dagerrotípia alapján (kép forrása: Atlas Obscura)Londoni „rezes” szitával vizsgálja át az iszapot Mayhew egyik illusztrációján (kép forrása: Atlas Obscura)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár