Újra ostrom alatt Szigetvár
2015. szeptember 4. 11:02 MTI
Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ban elesett hős védőiről szeptember első hétvégéjén Szigetváron, a Zrínyi-napokon.
A leghősiesebb város címet viselő Szigetváron a péntektől vasárnapig tartó esemény több mint félszáz programot kínál, amelyek között ostromjáték éppúgy lesz, mint zenés, táncos rendezvény, kézműves vásár vagy lakoma - olvasható az önkormányzat honlapján. A várban az érdeklődők megismerkedhetnek a végvári katonák életével, láthatják hagyományőrzők bemutatóit, ostromjátékait, a Zrínyi téren művészeti csoportok szórakoztatják a népdalok, a néptánc, a világzene és a fúvószene kedvelőit.
A Zrínyi-napokon rajtuk kívül koncertet ad a Csík zenekar, a Vágtázó Csodaszarvas, a Band of Streets, a Neofolk, a Vivat Bacchus, és előadják a Zrínyi 1566 rockmusicalt is. Az rendezvénysorozatot vasárnap este kilenc órakor tűzijáték zárja. A Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebbi, 1833 óta megrendezett hagyományos emlékünnepsége. Gondolata Kölcsey Ferenctől ered, aki 1826-ban a mohácsi csata 300. évfordulóján javasolta a nemzetnek, hogy méltóképpen emlékezzen meg Szigetvár védőiről.
Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek. A várkapitány és katonáinak hősiessége előtt tisztelegve már az 1850-es években, a kirohanás évfordulóin díszkivilágítással látták el a városházát és a várat, s több napon át színielőadásokkal, dalünnepekkel, kulturális rendezvények sokaságával, tűzijátékokkal szórakoztatták az érdeklődőket.
Az önkormányzat korábban azt közölte: az emlékünnepség és a várjátékok jelentőségüket tekintve már túlmutatnak a hagyományos fesztiválkereteken. Szigetvár nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően olyan kultúrák közötti fontos találkozási pont lett, amely az európai közösség szellemében, a barátság és megbékélés jegyében közelebb hozza egymáshoz az egyes nemzetek polgárait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap