Újabb titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét fejtették meg
2018. január 23. 12:29 MTI
A tudósok hatvan aprócska darabból összerakták, majd megfejtették egy eddig soha nem publikált, titkosírással írt hol-tengeri tekercs szövegét, amely a kumráni közösség sajátos naptárát ismertette.
Korábban
A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad, vagyis Együtt néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, fanatikus és a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló, Holt-tenger mellett élő csoport 364 napban határozta meg az évet.
A szöveget Esbal Ratszon és Jonathan Ben-Dov professzor fejtette meg egy évig tartó közös munkával, és már csak egy megfejtetlen tekercs maradt. Az egyetem közleménye szerint a fordítás alapján a csoport négy évszakra osztotta a 364 napos évet, amely különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól.
A kumrániaknál héttel és néggyel is osztható számú napból állt az év, és ezért mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Ezért - szemben a zsidó hagyománnyal - nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, hogy mi történjen, amikor szombatra esik egy adott ünnep. A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot, az új gabona ünnepét követték ötven, illetve száz nappal.
A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, ami héberül időszakot jelent. A szerző - valószínűleg a szekta egyik titkosírást is ismerő vezetője - kihagyott több fontos napot a naptárból, amit a margón utólag, egy másik kézírással pótoltak.
A második szentély, vagyis Jézus korából származó mintegy 900, általában héberül írt tekercset a múlt század 40-es, 50-es éveiben fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. Néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap