Turistaélet a XX. század első felében: kirándulók a kamera előtt
2020. november 7. 13:51 Múlt-kor
Az utolsó őszi napok a szabadban eltöltött sétáknak, kirándulásoknak kedveznek. A nagyobb távokra merészkedő túrázók is kihasználhatják a novemberi időjárást. Nem tettek másképpen a természet rajongói a múlt század első felében sem. Fortepan-válogatásunkban a XX. század első felében kirándulók fotói közül mutatunk be néhányat.
Korábban
A magyar természetjárás hagyományai a XVII. század első feléig nyúlnak vissza, az első kirándulók a Magas-Tátra környéken tűntek fel. A túrázni vágyókat az évek előrehaladtával hegyi vezetők és útikönyvek, majd az 1860-as évektől turistaházak is segítették. A Magyarországi Kárpát-egyesület – a világon a hatodik természetjáró társaságként – 1873-ban alakult meg. Az 1880-as években Budapest környékén, a Pilisben is megszaporodtak a túrázók. Több turistaszövetség is alakult, működési területük már az egész országot lefedte.
A trianoni döntés következményeként a magyarországi túramozgalom elveszítette a Magas-Tátrát, Erdélyt és minden jelentősebb hegyvidéket, innentől kezdve a kirándulóknak néhány középhegységgel kellett beérniük. A fejlődés azonban nem állt meg. A Magyar Turista Szövetség 1933-ban ünnepelte 20 éves jubileumát, ekkor már 3500 km jelzett út, 81 forrás és 51 menedékház várta a túrázókat. 1938-ban kijelölték a 800 kilométeres kéktúra útvonalát, amely azóta többször módosult és meg is hosszabbodott. 1978-ban ezt az utat járta be Rockenbauer Pál és televíziós stábja a mára legendássá vált, Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat keretében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.