Tudta-e, hogy...? Nem mindennapi történetek a Vöröskereszt múltjából
2021. július 19. 11:55 Múlt-kor
Korábban
Formaruhában tilos mulatóba menni
A Vöröskereszt Mentésügyi Osztálya 1934 júliusában indította el „balatoni vízbőlmentő és viharjelző szolgálatát”. Egy korábbi orkán pusztítását követően szerelték fel a viharjelző állomások árbócait, amelyekre veszély esetén fehér-vörös színű kosarakat húztak fel.
„Formaruhában tilos mulatókba menni, nyilvános helyeken szeszesitalt inni, cigarettázni. (…) Úgyszintén tilos, mert visszatetsző és ízléstelen, a formaruhához arc-, ajak- és körömfesték használata” – adta utasításba az ápolónők számára báró Apor Gizella, aki 1934-től volt az Önkéntes Vöröskeresztes Szolgálat országos szervezője.
Az 1944. októberi nyilas-hatalomátvétel után a Magyar Vöröskereszt felszereléseit nyugatra hurcolták, így működése ellehetetlenült. A néhány hónappal későbbi fegyverletételi szerződés értelmében azonban a hadsereg minden egészségügyi intézményét a Vöröskereszt vette át.
A Nemzetközi Vöröskereszt központi keresőszolgálatát több évtizeden át egy magyar, Vecsey Miklós vezette. Menekültek, hadifoglyok, eltűntek, szétszakadt családok, kallódó gyermekek felkutatása volt a feladata. Még a kilencvenes években is kerestek második világháborús eltűnteket.
A Nemzetközi Vöröskereszt első ízben 1945 januárjában küldött segélyszállítmányokat a háború sújtotta Magyarországra. Az Egyesült Államokból többek között gyermektápszerek, Svédországból 20 vagon ruha és cipő, Törökországból pedig 5 tonna mazsola érkezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.