Totális agymosással képezték könyörtelen gyilkosokká a náci Einsatzgruppék tagjait
2020. augusztus 1. 10:31 Múlt-kor
Korábban
Új likvidálási megoldások
A főbelövéssel történő kivégzések – különösen, amikor nőkről és gyermekekről volt szó – mentálisan rendkívül megterhelőek voltak sok Einsatzgruppe-tag számára. Ezen a szeszes ital nagymértékű fogyasztása sem tudott segíteni. Voltak, akik öngyilkosok lettek, míg mások áthelyezésüket kértek más egységekhez.
Kezdetét vette a kísérletezés, hogy olyan módszert találjanak, amely a hóhérokra nehezedő lelki nyomást csökkenteni tudná. Egyes osztagok mésszel (kalcium-hidroxid) kísérleteztek. Az elgondolás az volt, hogy a gödörben egymáson fekvő áldozatokra meszet kennek, majd vizet engednek rájuk. A kálcium-hidroxid a vízzel reakcióba lépett, és gyakorlatilag lemarta az áldozatok húsát. Ezzel a módszerrel hamar felhagytak a borzalmas látvány miatt, hiszen az emberek még éltek, amikor a vizet rájuk öntötték.
Miután a tesztelt módszerek nem bizonyultak elég eredményesnek, 1941 augusztusában az RSHA alternatív kivégzési módszerek kidolgozásába kezdett Berlinben. Ennek eredményeképp kezdték el alkalmazni az elgázosító teherautókat (ezek olyan teherautók voltak, melyek hermetikusan lezárható csomagterébe bevezetésre került a kipufogógáz).
Rövid időn belül valamennyi Einsatzgruppét ilyen teherautókkal látták el. A gépjármű kipufogócsövéből távozó szén-monoxidot egyenesen a lezárt utastérbe vezették, ahol az áldozatok tartózkodtak. Az elgázosítás körülbelül tizenöt-harminc percet vett igénybe. Ez alatt az idő alatt a teherautó a beszállás helyétől az előre előkészített sírokhoz hajtott.
A főbelövéses kivégzések folytatódtak, kiegészülve a teherautókkal történő elgázosítással. Az elgázosító teherautók jelentették a koncentrációs táborok gázkamráinak előszobáját. Az elgázosító helyiségekkel ellátott koncentrációs táborok működésének megkezdése után az Einsatzgruppéknak a zsidók lemészárlásában betöltött szerepe egyre inkább háttérbe szorult. 1942 elejétől ezeket a különítményeket a szovjet partizánok elleni harcokban vetették be.
Az Einsatzgruppék tevékenységét a brutalitás és pusztítás fémjelezte. Mélyen beléjük ivódott az ideológia, mely alapján a zsidókat, szlávokat, partizánokat és bolsevikokat a német népet fenyegető ellenségnek, illetve náluk alacsonyabb rendűeknek tekintették.
Kiképzés és agitáció révén egy sajátos motivációt fejlesztettek ki az erőszakos cselekmények végrehajtására. A speciális motiváció révén nemcsak a gyilkolás nem okozott számukra nehézséget, de még az áldozataikkal való kegyetlen és könyörtelen bánásmódtól sem riadtak vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap