Tömegszex, szadizmus és drogok a huszita háborúban
2018. augusztus 2. 18:52 Múlt-kor
Korábban
Isteni parancsolat: paráználkodj!
Albigensek, katharok és adamiták – a középkori Európa tele volt eretnekekkel, akik elutasították az anyaszentegyházat. Bár a kontinens nyugati részén alakult a legtöbb ilyen szekta, mivel üldözték őket, keletre menekültek, s áthaladtak a Cseh Királyságon is. Ott bizonyos időre letelepedtek, és a helyiek közül új tagokat gyűjtöttek maguk közé.
Ez történt a huszita mozgalom egyik leghírhedtebb ágával is, a pikárdok, vagyis a „szabad lélek testvéreinek” csoportjával. A mozgalom Hollandiából indult (beghárdok), és eredetileg olyan embereket tömörített magába, akik Istent akarták szolgálni, de egy szerzetesrendbe sem szerettek volna belépni. Kétkezi munkát végeztek, betegeket ápoltak és egyéb hasznos tevékenységeket folytattak. Száz év múltán azonban a nemes eszmékből és cselekedetekből semmi sem maradt, csak a test és lékek abszolút szabadságában hittek. Ráadásul annak is egy egészen sajátos értelmezésében, ami lényegében annyit jelentett számukra, hogy mindenki mindenkivel közösülhetett.
A husziták radikális irányzatai már nem a kenyérrel és borral való szentáldozás hívei voltak, helyette más módon próbáltak kapcsolatba lépni a felsőbb hatalmakkal: a szexuális energiák segítségével. Egész nap meztelenül jártak, „szertartásaikat” sötét barlangokban, pincékben és vermekben tartották.
Mivel akkoriban azt gondolták, közeleg a világvége, gyakorlatilag minden lehetséges volt, és szabadjára engedhették perverz fantáziájukat. A papok 1420. február 14-ére jósolták a végítélet napját, amikor is majd egyetlen pillanat alatt összefonódik a múlt és jövő, a rég meghaltak és a még meg nem születettek tömegéből pedig kiemelkedik Krisztus fénytől ragyogó alakja. A Biblia egy hatalmas csataként ábrázolja az Apokalipszist, melyet az angyalok vívnak a démonok ellen – egyenrangú felekként. Talán a szexualitáson keresztül próbáltak közelebb kerülni az alvilág állati erőihez?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap